Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand – Almauftrieb 225m (7-) 20211120

- sziklamászás -

Hohe Wand – Almauftrieb 225m (7-) 20211120

DSC06759.JPG
4-5 fok, 40-50 kilométeres, harapós szél, ködszürkeség, nyirok. Ez fogadott reggel, mikor kikandikáltam a házból. Az előrejelzés megtekintését követően gondolatban el is engedtem a napot – ebből terem lesz. De aztán másfél órával később – már induláshoz szedelődzködve – Attila hív, néznék rá az előrejelzésre megint, mert amit ő lát, az alapján simán mehetnénk hosszúzni a Wandra mégis. Ránézek. És igaza van, minden átfordult. Sziklára fel, juhé!
 
Mai tehénterelgetős kiszemeltünkkel már volt egy tangóm kb. két éve. Most került sorra újra.
A lenti beszivárgós parkolót üresen találjuk. Feltekintve a falra nem látunk ereszkedő ernyősöket sem. Ennyire komolyan vennék a kijárási korlátozást? Némi töprengős toporgást követően ki-ki leteszi a voksát a túra idejére választott rétegrendet illetően, aztán felszerelkezünk: irány a fal. A Hohe Wand Strasse szintjét elérve a közelítő ösvényt keresztül-kasul lezáró, piros-fehér sraffozású szalagok, továbbá egy tábla tudatják, hogy az ösvényt – építési, felújítási munkálatok miatt – lezárták. Ezt csak azért említem, mert odalent a parkolóban semmilyen figyelmeztetést nem helyeztek el.
 
A beszállóhoz érve már rendesen melegünk van.
Az első, könnyed kötélhosszt én kérem, így Attilára marad a kergemarha névre keresztelt második hossz kihívása. A küzdelmes második hosszt letudva gyors, könnyű örömmászós és gehen szakaszok váltogatják egymást. A nap rákapcsol, teljes a szélcsend, megszabadulok a polártól, aláöltözőig vedlek vissza. Gyorsan eljutunk az utolsó kötélhossz, dupla boulder-nek is tekinthető záró kihívásáig. Megszenvedtem vele első alkalommal, mégsem maradtak róla emlékeim: most új, ismeretlen problémának élem meg, és ha nem is annyira, mint legutóbb, de rendesen lekarmolom magam, mire másodban sikerül teljesítenem. Tető, finis, boldogság. Időközben a szomszéd utakban is megjelent pár mászóparti, mások is élvezhették az ajándék időt.
 
Szerencsések vagyunk, hogy nem maradt ki.
 
Krisz

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand – Almauftrieb 225m (7-) 20211120

Ezeket olvastad már?