A fejlődéstörténeti összehasonlító elemzéstúrák következő állomása Peilstein. Ez önmagában nem sokat mond, a Baden melletti Helenental temérdek mászóhelyet kínál, a peilsteini mászópark 840 útjához, 25 szektorához saját kalauz tartozik. Mi a Holzschlag felől elérhető szektorokat kerestük fel. Nem választhattunk nehéz megközelítésű helyet, mert gyermekekkel voltunk. És későn is indultunk el (ennek gyarló okai vannak). Tavaly odafagytunk erre a falra, emlékezetesen nyomorult mászás volt, Louis-val azóta is felemlegetjük (a másik sztori Attila esete a kidőlt fával, és a letört gyökérrel, de ezt most hagyjuk). Ezúttal nagyon jó idő volt. Szóval mikor odaértünk, nem azt másztuk, amit akartunk, hanem kb. ami maradt.
Akik ott voltunk: Attila, Louis, Tamás (A Pék), Andrea, a gyerekeim és én. És minden mászó, aki mostanában errefelé járt, kutyástól, barátnőstől, satöbbistől. Kicsit olyan volt, mint a múlt hétvége a Roter Ofen falánál: 7-es szinttől lefelé minden útba be volt húzva egy kötél.
Aztán jöttek a meglepetések. Tádé nem boldogult a bemelegítőnek szánt (4+)-os úttal. Mivel kicsit bonyolultabb nyomvonalú, ferde vezetésű út volt, gondoltam, talán betévedt a szomszédos (6-) útba. De mikor én is nekiindultam, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a kiskrapek nem tévedt el, hanem itt a (4+) _ennyire_ "nehéz". Közben mellettem Louis-t egy (6-)-os út őrölte fel. Kezdtük sejteni, hogy ez a játszótér nem egészen az, aminek látszik. Mikor ezt megemlítettük, Attila röviden elintézte ennyivel: "Régen ilyen volt a 6-os". A nehézségi szintek jelentéséről vagy jelentéktelenségéről már kaptam ízelítőt a
Badener Kletterschulé-ban, vagy akár az ÖTK Klettergartenben. Amit itt találtunk, az sem az önbizalomerősítő kategóriába tartozik. A fő jelentősége vagy tanulsága a számozás sokféleségének nem az önbizalomról szól. Ha on-sight több kötélhosszas mászásnál futunk bele ilyesmibe, abból nagyon csúnya grimbuszok jöhetnek ki.
Kora délutánra megjött a nap ereje, kicsit megritkult a társaság, de a teljesítményünk nem javult. Volt itt minden: elölmászásból menekülés (5-)-os útból, (4+)-os út topropival, tükörfényesre izzadt háttal, satöbbi.
A nap hőse Andrea volt, ő szedegette ki a közteseket azokból az utakból, amiket mi nem tudtunk Attila után teljesíteni. Plusz egyedül visszaszerezte a szlovák mászólányoktól Attila kallerét. Ezek a szlovák mászólányok elég kemények voltak egyébként, kb. három hosszal végeztek fejenként, míg mi kimenekültünk egyből... (a szégyen, a szégyen...)
Öt órához közeledve feladtuk a vergődést. Útban a parkoló felé Attila még mutatott pár alakzatot, amelyek ilyen-vagy olyan okból mászásra érdemesek (mind dögnehéznek tűnt), mesélt kicsit a hely történetéről, ecsetelve a kemény edzőterep előnyeit és szükségességét. Tanulságos út volt.
Krisz
Ausztria
