Maltatal

Első többnapos jégmászó expedíciónkra 2013. február végén került sor, aholis a CSAPATKAPITÁNY szerepét betöltő kedves jég és mixmászó barátunk Levente minket - Attilát és engem - szárnyai alá véve nekivágott a kb. 330 km-es távnak, ami Sopront a kärnteni Maltataltól elválasztja.

Hajnali indulásunk eredménye, hogy reggel 9 fele már a völgyben kutakodtunk a jegek után. Első pillantásra nem volt szerencsés a helyzet, hisz az alacsonyabban fekvő – általunk elsőre kinézett – jegek a nem mindig ideális hőmérsékleteknek köszönhetően nem éppen legjobb arcukat mutatták. Célpontunk, az útról is könnyen észrevehető Supermax alsó részei teljesen mászhatatlanok voltak, így nekiindultunk völgynek felfele különböző topok leírásait követve, amik szokás szerint nem éppen a valóságot tükrözték megközelítési szempontból... Szerencsénkre a helyiek nagyon segítőkészek, úgyhogy egy favágótól kértünk útbaigazítást az Aluhol nevű jéghez, amit zirka 30 perces séta után meg is találtunk. Sajnos beszállni már nem sikerült, teljes tumultus és „jégeső” jellemezte az út alját, úgyhogy átsétáltunk a balra lévő Dreifaltigkeitsfall nevű úthoz, ami igaz csak kettő kötélhosszas, de annál szebb J (ez lett később a harmadik nap programja) A kis felderítésünket követően közvetlenül az út mellől beereszkedtünk a Colombus szektorba, ahol a jég minősége miatt felső biztosításos mászással töltöttük a nap hátralevő részét.
 
Sötétedésre visszatértünk a faluba, ahol megtalálva szállásunkat – Gästehaus Hubertus – elfoglaltuk apartmanunkat. Mondanom sem kell, hogy az egész ház jégmászókkal és túrasízőkkel volt tele, akikkel leginkább a jegeknél találkoztunk. Maga a ház teljes összkomforttal rendelkezik, gondolok itt szaunára, külön helyiségre a mászófelszerelések részére, de persze az apartmanunkra sem volt semmi panasz J
 
Második nap reggel nekiestünk egy „ismeretlen” útnak, aminek kellemesnek tűnt az eleje. A nap végére kiderült, hogy az 550 méter hosszú Strannerbachot sikerült megmásznunk, amit előzőleg az „öt éves tervbe” vettünk fel ötletként J Kezdésnek ideális volt, vastag jegek, csak néhol teljesen függőleges, könnyebb részekkel. Röviden és velősen kifejezve gyönyörű!
 
Harmadik nap – mint ahogy korábban említettem – a Dreifaltigkeit került sorra vagyis az első kötélhossza, hisz Attila előremászását és a jégminőséget látva, kalapunkat megemeltük előtte és megköszöntük, hogy befelsőzte az utat J A címre utalva itt történt az eset, mikoris egy elég maszkulin - valamilyen szláv nyelvet beszélő – nő, a durván 30-35 méteres kötélhosszt kb három csavarból csapta ki. Szóval van még hova fejlődni!
 
Utolsó napunkat ismét a Strannerbachon töltöttük, hisz még két alternatív befejezés közül választhattunk vagyis az elágazásnál egy másik irányt céloztunk be. Kicsit tartottunk az út felső harmadától, mert az utolsó kötélhosszak nagy része 80-90 fokos falakból állt. Izgatottságunk mondhatni hiábavaló volt. Viszonylag éles kanyar követte az egyik hosszt, ahol hatalmas fatörzsek feküdtek egymást hegyén hátán, rajtük tetemes mennyiségű hóval. Többieknek mondtam, hogy előre megyek és felderítem mit van a „túloldalon”. A fákat magam mögött hagyva, mellkasig érő hó várt, ahol pár méter megtétele után már fejmagasságból kapartam a havat. Itt már láttam merre kellett volna tovább mennünk, de rájöttem miért van itt ennyi hó... Egyszercsak a  bal oldali falról megindult elenyésző mennyiségű porhó, ami már következtetni engedett valamire. Észrevettem és megcéloztam egy nittet 8-10 méterre, ami közben a másik oldalról is kaptunk port a nyakunkba. Itt már határozottan úgy gondoltuk, hogy nem kéne továbbmenni. Elértem a nittet, bestandoltam, már át is fűztem a köteltet az ereszkedéshez, amikor jött egy – most már merem használni a szót – lavina, ami kb ágyékig beterített engem és elsöpört minden kételyt a visszafordulással kapcsolatban.
 
Már a mellkasig érő hóban való taposás is furcsa örömmel töltött el, amit az a hózuhatag még tetézni is tudott. Ezután nem találtam szalonképes jelzőt arra, mennyire tetszik és mennyire jól érzem magam J
 
Visszaereszkedésünket követően átázott cuccainkat lecserélve iszogattuk idei utolsó maltatali teánkat, amit teljesen biztos vagyok benne, hogy sok jövő évi is fog követni!
 
Áron

---