Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand – Puzzle für Fortgeschrittene 200m (7)

- sziklamászás -

Hohe Wand – Puzzle für Fortgeschrittene 200m (7)

2020_07_23_Hohe_Wand_Puzzle_für_Fortgeschrittene_200m_7_055.JPG
Szerdán azt mondták, esni fog. Hittünk nekik, nagyon úgy tűnt, ezúttal igazuk lesz. Ám bevállalósabb társaink az egyesületből csak kimentek a Wandra kletterezni, és este jelentették, hogy a szikla száraz maradt, a Wand előtt felszálló termik esőeltérítő hatása miatt. Sebaj. Csütörtökre ragyogó időt jósoltak, szóval legyen a csütörtök az új szerda. Mai feladat a Puzzle für Fortgeschrittene. A Sonnenuhrwand tömbjének jobb oldaláról indul felfelé, ami azért nagyszerű, mert a beszállója a kék ösvényre esik, így az első szakasza kiváltja a meredek feldzsuvázást akár a SonnenSchlange, akár a Zukunftsweiser beszálló szintjéhez. Ad valamennyit az út hosszához is, így összejön a kerek 200 méter. A kiképzésembe remekül illeszkedik, három kötélhosszba is jut (7)-es, (7-)-ok, (6+)-ok fárasztó társaságában.
 
Az első hossz az enyém, kellemes bemelegítő, bár melegnek ott a nap, szépen perzseli a hátunkat. Az igazi kirakósozás innen indul majd, amint a hosszt záró fenti zergeösvényen sikerül meglelnem a továbbvezető nittsort. A Sonnenschlange beszállójától kb. 10 méterrel jobbra árválkodik a jelöletlen, magányos standnitt. 
És ezzel kezdődik is a hőstörténetbe illő küzdelmem (már megint), felidézése során izzadt ujjbegyeim savazzák a billentyűzetet.
Másik fal, másik út, másik világ. Teljesen ismeretlen világ, mászhatok akármennyi (6+)-t előre, egy (7)-es más. És ez a hetes is teljesen más, mint amihez pl. a Doppio-n szerencsém volt.
Szóval a második hossz egy 25 méteres táblán cikkcakkozik felfelé, bizonytalan lépéseken, kicsi, rejtett fogásokon. Egyensúlyozós, finomkodós hossz, elejétől majdnem a végéig kb. egy nehézségű. A tetején a stand árnyékban áll, és innentől az út további vonalvezetését sem éri direkt napfény: eszményi időnk van a kirakós hátralévő részének teljesítéséhez.
A harmadik hossz a kulcs, ismét Attila megy előre, sasolom a mozgását, de aztán 12 méter körül beszáll a bevágásba, eltűnik. Na most jól figyelj. Az első tizenkét méter a legkönnyebb a hosszból: egy finom íven követed a szikla bal élét, ami remekül tart, míg aztán legömbölyödik az él, elfogy minden, és akkor már nem tart remekül. Így át kell traverzálnod jobbra, a ferdén párhuzamos repedéspárra, ahonnan felnyúlva és felállva végül át tudod húzni magad a hason, a bevágás/repedésbe (persze ha nem lépsz fel, kikészülsz, mint én, szóval dolgozzon a láb is, ne csak a kar). Először megörülsz, mert végre befelé dől, hál istennek, lehet pihenni. És akkor itt a bevágás, ami egy klasszikus piaz is lehetne, ha hagyná, de mivel ez egy másik repedés bevágás, mint amikkel eddig dolgom volt, így szadibb a helyzet, mert ez olyan hülye szögben áll, ami nem és nem akar kényelmes lenni. És a teteje felé nehezedik. Hatalmasat küzdök vele.
Rövid technikai szünet, izotóniás ital, a túlszélen a Zukunftsweiser-ben derekasan küzdő mászópár méltatása, satöbbi. 
Aztán feldzsuvázok 30 métert a törősben, az ötödik hossz beszálló standjához. És kérem az ötödik hosszt, mert annak mennie kell előre, lévén (6+) az eleje, a többi meg gyengébb. Aha, megy is szépen, aztán elkezd nőni a nitt-táv, mert a könnyű szakaszt minek túlbiztosítani. Ez kicsit megvisel most már. Összeszedem magam, és eljövend a hatodik hossz beszálló standja.
A hatodik közepén van egy négy mozdulatos hasprobléma 7-ért: hatalmas, vágós élű fogások adódnak. Az előző hetesekhez képest nem érzem olyan keménynek. És runout.
 
Nagyon jól esik a platón tollászkodni. Ez megint egy életközeli élmény volt.
 
Krisz

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand – Puzzle für Fortgeschrittene 200m (7)

Ezeket olvastad már?


Scheiblingkirchen – Waldmarkwandln

E hétvégi sportmászó túránk helyszínét Tomi választotta.

St. Lorenz – Grabenwand

Grabenwand, a csodás szikla