Hohe Wand - Pecherwand

És nekem is. Tavaly felsőből lógva próbálgattam magam ezen a sziklán, most viszont az a cél, hogy a topropival összerakott utak előre mászva is menjenek. 
 
A Seiser Toni parkolója időközben automatát kapott, plusz egy lelkiismeretes, helyi telepítésű parkolóőrt, aki megérkezésünk után 10 perccel már szépen végig is nézi, mindenki legálisan tartózkodik-e a parkolóban. Fanyar poénokat mormolunk arról, hogy mennyivel kevesebb munkával mennyivel többet keresnek így, mint anno a vendéglő üzemeltetésével. 
 
A közelítés problémamentesen alakul, a Tonit a kis ösvényen balról kerülve, egyenesen felfelé tartva, két erdészeti utat keresztezve, röpke tíz perc elteltével már ott billegünk a fal tövében, a lejtős, csúszós murvájú beszállóban. Újabb fanyar évődés keretében tisztázzuk, hogy akkor most vajon wellness mászók vagyunk-e, mert nem szíveljük a rézsűs talajon a lábunkat cserélgetni biztosítás közben. 
 
Az idő káprázatos, azúrkék kupolaként borul fölénk a felhőtlen ég, a nap süt le ránk ezerrel, enyhe szellő fújdogál, időnként elsuhan egy vitorlázó repülő felettünk. Én jégkockákra gondolok, miközben nekivetkőzök a második utamnak. Termosszal érkeztem, de forró tea van benne. Bezzeg, ha tudtam volna. 
 
A koreográfia szerint Attila felderíti az utat, Tomi megfelsőzi az utat, aztán kötél ki, és én is megpróbálkozom vele, előre mászva. A sziklarésen átbújós felső tömböt most békén hagyjuk, a lenti utakkal is nagyon jól elvagyunk. A nehézségi szintek őszinték, nagyon könnyű utak nincsenek itt, ennek több áldásos hatása is megnyilvánul: a szikla jórészt újszerű, nem sokan tapogatják, inkább továbbmennek az emberek. Miénk az egész. 

Az egész session a fejlődésről szól. Összehasonlítgatom a mozgásomat, a lépéstechnikámat, az ujjerőmet, mennyivel lettem jobb mászó a tavalyi énemhez képest. Aztán eljön az az út, aminek a közepén elakadok. Pedig addig olyan gyönyörűen ment, de aztán odaérek a fellépős problémához a közepén, és megáll a tudományom. Lépésről-lépésre, fogásról-fogásra rakom össze, mint valami karate katát, vagy tánckoreográfiát. De ez már komolyra sikerül, beindul a fejemben a vörös visszaszámláló. Nincs mentőfogás, még az ötödik nyúlás és lépés is bizonytalan, aztán leesek. A számláló megáll. Azért a session végén topropival még megcsapom, felkutyázok a 20 méter tetejéig, elismerem, hogy remek út ez, elejétől a végéig talán három ingyen mozdulat van benne, a többi nagyon egyenletes nehézségű, technikás, több stílust ötvöző, kemény (6+), helyenként több kötélhosszas utakat idéző nittávokkal. Elteszem legközelebbre, mikor már jobb mászó leszek. 

Krisz