A vasárnap esővel érkezett, de Attilával bíztunk benne, hogy sikerül egy délelőtti, viszonylag száraz rajtaütést összehoznunk a Wandon.
Fél nyolckor indultunk. Szemerkélő, szürke, ásítozós utat követően a kummantóútvonalon szivárogtunk be a célterületre.
Attila nagyon érdekesnek ígérkező kombót válogatott össze olyan útszakaszokból, amelyek egy részét már ismertem korábbi mászásainkból. A cél egy változatos mozgást igénylő, (5+)-(6+) nehézségi tartományt lefedő út összeállítása volt, viszonylag kevés üresjárattal.
Az Öreg Farkas beszállójából indulunk a kalandnak. Az első nittet levágták belőle, hogy izgalmasabb legyen. Attila éppen felér az első standba, amikor elered az eső. Szerencsére az első hossz kulcsmozdulata a lombkoronaszint alá esik még, így száraz marad, és a szezon elejéről
emlékezetes vergődés helyett most viszonylag simán átjutok rajta. A tetejével már jobban meggyűlik a bajom, mostanra néhol igencsak síkosra ázott a kő. Attilával kicsit elidőzünk a stand védett sziklazugában. Fontolóra vesszük, hogy visszaereszkedjünk-e, de aztán a folytatás mellett döntünk: a vonalvezetésünk az út nagy részén védetten fut, az idő nagyon változékonynak tűnik, de alapvetően csendes szemerkélésnél nem számítunk rosszabbra. Így a rövid zápor elvonultával megindulok a második hossz szűk repedésében, ami még épp nem kémény. Nem férek bele. Az első nittig kínszenvedés behernyózni magam, de aztán összeáll a dolog. Szezon elején is megszenvedtem vele, most kicsit magabiztosabban hozom. Ez azért haladás.
Itt érkezik el a pont, ahol sikeresen megszívatjuk magunkat: az Öreg Farkas harmadik, (7-) kötélhosszát egy kerülőre cseréljük (Quaxi Variante). Az egy dolog, hogy a kötélvezetése nem tetszik. Meg a kezdő nitt elérése is elég gusztustalan. De a topónk egy (6-)-os kerülőnek tünteti fel, és ahhoz képest cudar senyvedős a figura. Persze. Utólag Attila legfrissebb kalleréből kiderül, hogy egy (7+)-os szakasszal próbáltunk szerencsét. Itt kicsit szétesek, a lábmunkámat nem sikerül szépen a kezemhez igazítanom.
A negyedik hosszt a Liebesspiel der Falken útból mazsolázta ki Attila, a TristanGrotte kürtőjében vezet felfelé (6+)-ért. Kéménymászós problémákat idéző tülekedéssel kezdődik, aztán lesz még lovaglóülésben kepeszkedés, üregbe kucorodás és pár mozdulat plafonmászás is kerül a kikapaszkodás elé. A plafonmászást nagyon nem szeretem, de itt szerencsére kiváló fogások vannak és akadnak pihenésre alkalmas szakaszok is szép számmal. Valahogy megbirkózom vele. A fő kihívást a tájékozódás jelenti, az üregek és lyukak között kanyarogva-bújkálva nehéz átlátni a helyes vonalvezetést.
Nagy kedvencemmel, a
Hoch Emporverschneidunggal folytatjuk utunkat, újra szemerkélő esőben. Szívesen másznánk akár 600 métert belőle, de csak 25 jut. Elmélázok rajta, mennyire más lenne ez a hossz trad technikával teljesítve.
Az utolsó szakaszt a TristanExpress nyomvonalán másszuk a tetőig. Itt szétesek másodszor is. Érthetetlen, legutóbb gyönyörűen ment, most kínlódok vele.
A mai túra olyan lett, mint az időjárás: nagyon kellemes szakaszok és borúk váltogatták egymást. Sikerült fejlődést felmutatnom több ponton is, mégis, jópárszor beégtem magam előtt olyan kimaradásokkal, amiket korábban már tudtam teljesíteni.
Krisz
Ausztria
