Ismerkedjünk tovább a repedésekkel. Két hete az Osterhasi végét cseréltük a
Handler-Ausstieg repedésére. Előtte volt egy
Totenköpflsteig.
Most Attila egy repedésekből álló mixet rakott össze kb. menet közben. Valamit nagyon meg kell tanulnom a repedésekről.
Indulás munkát követően, versenyezve a lemenő nappal, ez most már az ősz, minden világos perc drága. Az idő csodálatos, a mászóidők közül is a mászóbb idő.
A mixet a Betty-vel kezdjük, amit nem ismerek fel, pedig májusban
már teljesítettem egyszer. Strigula. De azért a második kötélhosszban, amikor előremegyek a repedésben, már jönnek az emlékek.
Jól megy.
A harmadik hossz nem repedés, mit csináljunk, elfogytak.
Negyediknek megnyerem a Turnerbergsteiger Kamine kéményét (4+)-ért. Hát ott van minden. Sisakkal akasztás, beszorulás, vajúdásos görcsök, nagylábujjas araszolás, hernyómozgás. A bergsteigen-en azt írják róla, hogy „a legszűkebb, leg-igényt-támasztóbb kémények egyike a Hohe Wandon" (ilyet valószínűleg magyar nem írna le, de a béna szókincsemből most csak ennyire telik). Nem tudom, nem sok kéményt másztam eddig a Wandon, de ahhoz képest, hogy ez csak 4+, cudarul megküszködök vele. Támaszt némi igényt. Ja. A falait mintha epoxival öntötték volna végig.
A standomat persze nem ismerem fel, elmegyek a két szög mellett (Ez stand? EZ? Stand???), és az Alte Wolf utolsó standjába kötök be, jó pár méterrel balra kitérve az útból, de ami a gáz, hogy a repedés következő nittjét nem akasztom meg, így a kötél kijön hozzám a kéményből a táblára, izgalmas perceket szerezve ezzel Attilának, aki másodban nem győzi átlegyezgetni a kötelet a kéménybe. Ő sem törpe termetű, így kötéligazgatással együtt már neki is összejön az élményfaktor a kürtőben.
Az utolsó hossz az Öreg Farkas kiszállója, egy gyönyörű repedés, finom táblára óvakodással a végén. Gyö-nyö-rű.
Nagyon elégedetten állok a Wand tetején, ez egy nagyon tanulságos, igazi élménymászós túra lett, épp a kellő mennyiségű küszködéssel, hogy még inkább értékelni tudjam.
Krisz