Első nagyfalas mászásom idén. A csütörtök délutántól péntek délutánig tartó keresztbe-kasul egyeztetést követően péntek estére letisztult a csapat összetétele és a menetrend. Onnantól mentális alapozás szombat délután fél kettőig. Beszállás az Alfába, irány a Wand, útközben zen meditáció.
Érkezés terv szerint, idő rendben, felszerelés rendben, nosza, uzsgyi.
Kiképzésem mai állomása az ÖAK Jubiläumsweg. Andreának már tavaly júliusban
megvolt, kb. egy év lemaradásban vagyok (tekintve, hogy neki ez volt az első "kezdő" hosszúutas mászása).
Igen, ez az az élménymászós út a két füves összekötővel és a (6-)-os rövid repkóval. Meg bambán bámuló kőszáli kecskékkel. A repkó nagyon jó, szuperül van biztosítva, tudom, mert sikerült kiesnem belőle egyszer (persze ember is kell a kötél végére, aki megfog). Ahogy Attila találóan megfogalmazta: másfél méteren sikerült üvöltenem hat métert. Embereset küzdöttem vele, jól megnehezítettem magamnak, de csak összejött elölmászóként. A másik említésre méltó pont egy rövid "dőlő" végének a kimászása, ami egyetlen (6)-osra értékelt mozdulat lenne, ám mivel még mindig nem tanultam meg jól lépni, nálam ez nem volt meg, így a standig hátralévő két méter kedélyes bozótharccá fajult. Ekkorra megjött a szél, a gerincen vezető záró hosszhoz már előkerültek a széldzsekik.
Odafent találkoztunk Ádámmal és Bónissal, akik egy kellemes átmozgató mászást hoztak össze maguknak a
Smokyjoki-n, mivel az eredetileg kiszemelt útjukba beszállt eléjük egy szlovák csapat.
A levonulás kedélyes heccelődéssel telt, mondjuk én elég csöndes voltam, assz'em kikészültem kicsit. Nemigen másztam az utóbbi időben 250 métert. Már épp ideje volt.
Krisz
Ausztria
