- Na megálmodtátok mi legyen?
- Ja... Ismered a Kalkofen-t?
- Persze. Jó küzdős. Voltunk már többször is, találsz róla beszámolót.
Ez volt a szombat reggeli egyeztetésünk Attilával.
A szombati napsütést valami eddig ismeretlen (minden alkalom legyen új alkalom: pipa), déli tájolású (pipa), gyerekbarát (pipa), változatos utakat kínáló sportmászóhelyen (pipa) kívántuk kiélvezni. A Keltenkalk kaller péntek késő esti átnyálazása után a Piestingtal mászóhelyei közül a Kalkofen maradt fent a rostán. Attila természetesen ismeri a helyet, több látogatása közül az
utolsó dokumentált alkalom 2011-es.
Óvakodhattunk volna.
Fél tizenegykor remek hangulatban vágtunk a túrának, nagy örömünkre Ádám és Bónis is csatlakoztak hozzánk, így az Alfát követve dél körül megérkeztünk a tött helyre. A Piestingtal csodálatosan szép, a családommal sosem jártuk még itt. Azért a parkolóban a kocsiból kiszállva a hét Celsius kicsit szíven ütötte a társaságot (Adjátok a rongyaimat!). A játszótér füve dértől fehér, a kis tó vizén jéghártya. Azonban 200 méterre a sziklát valóban sütötte a nap, és napsütésben nem volt gondunk a hideggel. Szerencsére nem fújt szél. És sehol egy mászó rajtunk kívül. Ami jó, mert a beszállóban tolongás lett volna, és a Kalkofen-nek amúgy sincs túl sok útja. A kalauz 18-at említ (a gyermekfalat nem számítva), ezek közül három projekt.
Gyanakodhattunk volna.
A nehézségi szintek UIAA (5-)-tól indulnak, van még három 5-ös (inkább kettő, a harmadik variáns), egy (6-), egy (6)-os, a többi már nehézsúly, odáig nem látok el.
Neki is veselkedtünk, és már a bemelegítő hosszok alatt innen-onnan felröppenő keservek jelezték, hogy ez a fal valóban küzdős. Továbbá mire a hős mászók kiértek a fák árnyéka fölé a sziklán, addigra lefagyott a kezük. Az árnyékvonal fölött meg nagy meleg lett hirtelen, csak úgy vitorláztak lefelé a levedlett hosszú ujjú felsők.
Jó dolog a déli tájolású szikla, de a beszállók fák között állnak, így árnyékból indul az ember, és árnyékban állva biztosít. Némi erősebb szél igencsak tönkrevághatta volna a napunkat. Különösen két órától, amikor az alacsonyan járó napot kitakarta a völgyet délről határoló – amúgy nem túl magas – hegy. De addigra kellően bemelegedtünk. A fal tett róla.
- Ki találta ezt a helyet? - kérdezte Bónis második küzdelmes mászása után.
Az ÖTK Klettergarten jutott eszembe. A szikla hasonló. Kerek, sima, organikus formák. Fogásnak látszó semmik. Apró peremes lépések, kis fogások (kulcspontokon reibungokkal, nehogymá' kényelmes legyen), táblamászás. Nem csúszik - ezt mondjuk imádtam benne (Attila szerint nyáron nagyon más a helyzet). Érzésre alulszámozott utak.
Rendesen benne vagyunk az őszben, az utóbbi (esős) időben mászásaink színhelye jellemzően a pozsonyi Vertigo mászóterem. Az ottani "laboratóriumi körülmények" után komoly mentális próbatétel ezen a sziklán a kezdő nittekig való feljutás. Például mert az első nitt négy méteren van, a második, kb. 7-8 méternél, így ha akasztás előtt esnél, garantált a földig zuhanás. Ezt leszámítva az utak viszonylag jól biztosítottak. Ádám ugyan hozott ékeket és friendeket is magával, ám ezek elhelyezésére ezen a sziklán nem sok lehetőség adódik.
A fentebb leírtakból úgy tűnhet, nem éreztem jól magam, de az a helyzet, hogy ez a fal szuper. Igaz, nem másztam sokat, csak két utat teljesítettem előmászóként, meg egybe beégtem topropival, de nagyon jó küzdelem volt, és amit hozni tudtam belőle, az valóban ott volt. Hasonlóan érezhetnek a többiek is, Attila végre csúcsra járathatta magát többek közt a Sintali (8-)-os útján, Bónis teljesített mindent, amibe csak belekezdett, Ádámmal egy emberként irigykedünk a mentális állóképességére. Tádé nagyon bátor és szép előmászásokat produkált; és a nap végére, mikorra túltette magát a fáradtságán és a hidegen, Andrea is egészen ráhangolódott a sziklára.
Novemberi ajándék mászás.
Krisz
Ausztria
