Hölzlstein boulder

Ezzel a sziklával azóta szemezek, mióta egyszer télen Pozsonyba menet Ádám megjegyezte: "Milyen szépen kel a nap Attila sziklája fölött". Az autóútról egy távoli, furcsán "csücskös" tetejű domb sziluettjét láttam a felkelő nap vörös-ködös glóriájában. Aztán januárban Attila feltett pár képet, ahogy téli napsütésben ezen a sziklán boulderezik, a várakozásom tovább nőtt.
 
Végül ennek is eljött az ideje. Ragyogó, forró nyári verőfényben sétáltunk fel a szőlők közt a dombra, hátunkon a bouldermatracokkal. Hiába csak egy dombtető, mégis az egész környéket belátni róla, mert körben minden más sík. Zöld és füves, van rajta pihenőpad is, fölé borul a kék ég kupolája, eszményi piknikhelyszín. Tetejéből mint valami szoborcsoport, áll ki ez a pár sziklatömb. Kellett volna metszőollót hoznunk, helyenként befutja a vadrózsa.
 
Louis már várt ránk.
 
Bemelegítésképp a barátságosabb oldallal kezdtük, innen balra araszolva lesz egyre nehezebb felkapaszkodni a tömb tetejére. A másik oldal már gyakorlott boulderezőkre szabott, komoly kihívás, már csak azért is, mert ott nem igazán van mód a crashpadek elhelyezésére.
 
A szikla csodálatosan tapad, remekül lehet lépéstechnikát fejleszteni rajta. Hozzám hasonló kezdőnek jobb nem is lehetne.
 
Aztán Attila mutatott pár érdekesebb feladatot is, kis repedésmászást, és a "Döglött madaras áthajlást", ami stílszerűen alsó madárfogásból indul. Nagyon jól szórakoztunk közben, Bár Louis a térdét rúgta szét, én a hasam-combom horzsoltam le a sajtreszelő-szerűen érdes sziklán. "Haladó" tériszonyosok - amilyen én is vagyok - próbára tehetik magukat a tömbök tetején húzódó méteres hasadék átlépésével (újra meg újra). Pár óra elteltével, mikorra zselére másztuk magunkat, mély békében indultunk meg járműveinkhez, hogy aztán a közeli St. Margarethen tavában egy frissítő úszással tegyük tökéletessé ezt a gyönyörű délutánt.
 
Krisz

---