Arnstein

Arnstein kedves a szívemnek. Itt másztam harmadszor sziklán, de kellemes sikerélmények itt értek először. Ez volt az első sziklamászós küldetés, ahol nem fagytak lilára az ujjaim, ahol nem botladoztam csupa rög, egyenetlen, szűk, egyensúlyozós beszállóban, ahol boldogultam a kiszemelt utakkal és még sorolhatnám. Arnstein után kezdtem hinni benne, hogy a műfalhoz képest képes vagyok élvezni a valódi cuccot. A sziklát.
 
Aztán ahogy haladtunk a szezonnal, ha egyesületünk veteránjai nagyfalas mászásra mentek hétvégén, a Helenenthal egyéb mászóhelyeinek felderítése mellett azért ide is tettünk egy-két "nem dokumentált" családi látogatást. Nem utolsó sorban azért, mert Arnstein tágas terei és barlangja ideális és viszonylag biztonságos terep a gyerekeknek is.
 
Ezúttal komoly expedícióval érkeztünk, Noémi, Attila, Bónis, Louis, és én az egész pereputtyommal (Andrea, Tíra, Tádé) egyetemben.
 
Gyönyörű napunk volt, kb. 11 körül vágtunk neki az első utaknak, és fél hét körül a kimerültség ébresztett rá minket, hogy talán ideje lenne hazaindulni, zár a játszótér.
 
Közben jó sokat másztunk. Örömmel nyugtázhattam, hogy mégiscsak fejlődtem valamicskét. A három hónappal korábbi első alkalom után most sikerült olyan utakat is teljesítenem, amelyekkel eddig rendre kudarcot vallottam. Louis-val (aki ma - gyakorlatilag megállás nélkül - mindent megmászott, amihez hozzányúlt) a nap végén még egy kis őrült örömprojektezést is összehoztunk a Tigerland rövid 7-es útján - ami azért magasan a szintem fölött van. Közben a lányok (az Attila-speciál feladatok letudása után) még bevették a Tigerturm rövid, de annál élvezetesebb útjait. Attila és Bónis pár nehezebb, hosszabb út megmászása után a barlang mennyezetére futó áthajlókon tették próbára tudásukat – a Bónis kalandjait megörökítő történetek még színeződnek.
 
Összességében remek önbizalomnövelő alkalom volt, aminek már nagy szükségét éreztük. Igazi feltöltődés a hétvége végére.
 
Krisz

---