Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand Zukunftsweiser 195 m (7+)

- sziklamászás -

Hohe Wand Zukunftsweiser 195 m (7+)

DSC03753.JPG
A Stadelwand magas sziklafalai után a Hohe Wand valamivel rövidebb útjait néztük ki Ádámmal a hétvégére. Mivel vasárnap csak délelőtt értünk rá, ezért úgy döntöttünk, hogy a tervezett utakat egy nap helyett két nap délelőttjére osztjuk szét. Vasárnapra az általunk pont egy hónappal mászott „Zukunftsweiser” (UIAA 7+) hosszait választottuk.
 
A túrára korán indultunk, nem csak azért, mert el akartuk kerülni a nagy hőséget, de néha az sem árt, ha az ember otthon ebédelhet egy kimerítő mászás után. Így már fél nyolckor a beszállónál voltunk, és neki is vágtam ez első törős hossznak, amin mindössze egyetlen biztosítási pont, egy kötélgyűrű elhelyezésére volt lehetőségem, ezért nagyobb odafigyelést igényel a hossz. Ezt követően indul igazán az út, és a következő öt hosszban a 6-os nehézség minden műfajában kipróbálhattuk magunkat, volt egy kis táblamászás, kis peremekkel, majd nagy mozdulatokkal, valamivel nagyobb fogásokon, egy kis ügyeskedés a repedésben, végül egy trükkös fellépés a kulcshosszban. Miután felértünk, boldogan konstatáltuk, hogy még csak fél 11 van, így minden kapkodás nélkül visszaértünk otthon az ebédre.
 
Az előző napi sikereken felbuzdulva másnap is nagy hévvel vetettük neki magunkat a sziklakert falainak. Sajnos kiderült, hogy az előző nap kicsit több energiát vett ki belőlünk, mint azt hittük, ezért eredeti tervünket, a „Legoland” nevű út első hosszából visszaereszkedtünk, és egy általunk már jól ismert utat, az „Osterhasi”-t (UIAA 7-) választottuk helyette, amit nagy élvezettel teljesítettünk. Ez a nittsor ugyanis az örömmászás definíciója. A mozgása nagyon élvezetes, a 3. bozótos hosszt leszámítva pedig a szikla is gyönyörű, jól mászható, és valami csoda folytán minden megmászással egyre több lesz benne a lépés. Végül tehát egy jó délelőttöt zártunk a sziklán, és ismét sikerült ebédidőre hazaérnünk.
 
Bónis

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand Zukunftsweiser 195 m (7+)

Ezeket olvastad már?


Rax Klobenwand De Oide Wurzn 250 m (7-)

Talán már tényleg itt van az igazi nyár.

Rax Wachthűttelturm Weichtaler Trachtenkirtag 240m (7)

Egy újabb csütörtök, ismét a Höllenthal, ezúttal a Wachthüttelturm.