Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Arnstein

- sziklamászás -

Arnstein

DSCF8893.JPG
Múlt szombaton folytattuk Attilával a sportmászóhelyek újrafelfedezését. Sajnos mindenki elfoglalt mostanában, ezért ismét csak ketten indultunk útnak. Ezúttal az Arnstein nevű tömböt látogattuk meg, melynek felkeresését már korábban is terveztük. Az idő Sopronban igen ködös volt, ezért kicsit tartottunk tőle, hogy fázni fogunk a sziklán, de szerencsére mire odaértünk, már napsütés fogadott sak bennünket.

Izgatott voltam, ahogy megérkeztünk a közeli faluban, hiszen eddig még nem jártam erre és már nagyon kíváncsi voltam rá. Az izgatottságom nem volt hiába való, hiszen azonnal lenyűgözött a hely, és a gyönyörű barlang, mely a sziklafal közepén tátong. Nem csak a látvány volt szép, de az utak is nagyon élvezetesek voltak, melyeken rengeteg technikán gyakorolhattunk. A nagy fogásos áthajlótól, egészen a reibung táblákig, mindenből kaphattunk egy kis ízelítőt, és igyekeztünk is, hogy az összes lehetőséget ki tudjuk használni. A nap végére kellemesen el is fáradtunk, így minden szempontból egy jó napot zárhattunk.

Bónis

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Arnstein

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand Zentennium 235 m (6-)

Legutóbbi megmozdulásunkkal a Hohe Wand egy általunk ritkábban keresett részéhez látogattunk el.

Adlitzgraben

Az elmúlt hetek esős időjárása miatt mászótevékenységünk Pozsony kiváló termének, a Vertigonak plasztik fogásaira koncentrálódott.