Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand Festung Europa 260 m (8-)

- sziklamászás -

Hohe Wand Festung Europa 260 m (8-)

2016_09_08_Hohe_Wand_Festung_Europa_260m_8-_024.JPG
A Festung Europa az egyik kedvenc nitt sorom a Hohe Wandon. Másztuk már tavasszal, télen, most megnéztük, milyen a nyár végén, ősz elején.
 
Az út első huszonöt métere gyalázatos volt. Az erős esőzés az első kötélhossz végén húzódó földes sávról lemosta a talaj nagy részét, és avval az alatta lévő falszakaszt beterítette. Ezen a részen a földes, csúszós fogások, lépések megnehezítették a mászást, de a második hossztól normalizálódott a helyzet. A Hohe Wand egyik leghosszabb útja végig élvezetes mászás. A Grober Hochkogel lépcsőzetesen emelkedő fal, melyet két könnyebb szakasz bont három részre. A függőleges és enyhén áthajló etapok igazi mászó csemegék. Szép, látványos mászás a táv felénél tornyosuló, áthajló tömb rézsútos keresztezése. Kis pihenő, lazább mozgás után következik a fal kulcs hossza: egy igazi sportos szakasz, kis, kellemetlen, terhelés irányú fogásokon minimális lépéslehetőségek mellett. Az egyszerre talán nehezen átlátható koreográfiát már az első teljesítésünkkor megfejtettük, így most már nem okozott különösebb problémát a kunszt megoldása. Az út utolsó, kivezető hossza is tartogat meglepetéseket. Az áthajló csúcstömb alatt vezető traverz nehezen található fogásokkal, lépésekkel igazi nagyfalas élmény, látványos mászás.
 
Attila

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand Festung Europa 260 m (8-)

Ezeket olvastad már?


Peilstein

A múlt heti sportmászás élményei után, úgy döntöttünk, hogy ezúttal is egy hasonló túrát ejtünk…

Hohe Wand Vier Dörfer Steig+Neue Turnerbergsteigerkante 150 m (7+)

E heti több kötélhosszas megpróbáltatásainkat illetően, mászótársaink elfoglaltsága miatt, ismét egymásra maradtunk Attilával.