Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand ÖAK Jubilaumgsweg 220 m (6)

- sziklamászás -

Hohe Wand ÖAK Jubilaumgsweg 220 m (6)

20160608_193900.jpg
Bónissal rákaptunk a többköteles mászásra, így hát nem volt mit tenni, ismét elindultunk a „mászókert” felé.
 
Az ezúttal kiszemelt utat két hete másztam Leventével, ami már akkor nagyon tetszett, el is határoztam, hogy amint lehet, megmutatom Bónisnak is.
Hétfői tervünk sajnos kudarcba fulladt, erről részletesebben, majd a sikeres visszavágás után Bónis fog írni… addig is 1-0, az Osterhasi javára szóval, muszáj volt egy kis sikerélményt bezsebelni.
 
Az ÖAK-t szuper körülmények között, szintidőn belül sikerült teljesíteni, amire szükségünk is volt, mert sajnos az otthon felejtett sisakom miatt, egy teljes órával kerültünk hátrányba magunkhoz képest. Azonban így is napnyugta előtt értünk fel a kiszállóba, negyed órával később pedig már az autónál motyóztunk.
 
Az út egyébként tökéletesen biztosítható trad eszközökkel, ezért el is határoztuk, hogy amint tapasztalataink elégségesek lesznek, újra teljesíteni fogjuk ezeket a hosszokat, ily módon.

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hohe Wand ÖAK Jubilaumgsweg 220 m (6)

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand Trottel Tepperter 200 m (8-)

Hétfő délutáni túránkra felhős, esőre álló időben indultunk.

Hohe Wand Wüde Posteline 265 m (6)

Kicsit megkésve, de azért pár sorban beszámolok legutóbbi mászásunkról.