Kleiner & Grosser Wildkamm

Dél környékén Peti megkérdezte, hogy nincs-e kedvem sétálni egyet a közelben. Az idő végre gyönyörű volt, ragyogó napsütéssel, szóval a válaszom egy gondolkodás nélküli „igen“ volt. Ő persze nem arra gondolt, hogy a Lőverekben sétálunk, hanem inkább arra, hogy elautózunk 150km-t egy hegy lábához, majd felsétálunk rá… és ahogy lenni szokott, a végén egy 12 km-es közel 1000 méter szinttel megspékelt "sétának" nem éppen nevezhető túra lett a program, de persze mi így is élveztük a napsütötte délutánt. 

15 óra környékén indultunk el  kényelmes tempóban a niederalpl-i sípályák parokolójából (1220 m). Ez alkalommal nem a táv gyors teljesítése volt a cél, hanem a tájban való gyönyörködés és a hegyi levegő belélegzése. Többször megálltunk útközben fotózni vagy csak egyszerűen leheveredni a száraz gyepre és élvezni a napsütést. Ugyan nem lepett meg minket, de ahogy nyertük a szintet egyre több hófolttal találkoztunk a turista úton, amelyeken a vékony kis futócípőkben átkelni nem volt mindig kellemes. Valahol félúton a Kleiner Wildkamm felé Peti furcsa sziszegő hangra lett figyelmes és hirtelen odébb ugrott. Először nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a nesznek, de aztán én is észrevettem a jövevényeket: két fiatal keresztesvipera próbált elbújni előlünk a törpefenyők alatt. Peti - mint amolyan természetfotós paparazzi - többszöri figyelmeztetésem ellenére sem hagyta a hüllők közeli fotózását. A kioldógomb tizedszeri lenyomásákor és amikor a viperák már veszélyesen közel kerültek hozzánk, végül megelégedett a fényképekkel és a „Fú, ezt megúsztuk!“ helyett egy „Remélem, hogy valamelyik kép éles lett!“ hagyta el a száját… Igaz, a medve után a kígyó már nem is olyan lenyűgöző… 

A túra talán legszebb és legvadregényesebb része a gerincen való trekking volt ami a Kleiner (1757 m) majd a Großer Wildkamm (1874 m) csúcsait is érintette. A Großer Wildkammról való leereszkedés első szakasza tapasztaltabb túrázóknak ajánlott, mivel technikásan át kell küzdeni magunkat pár sziklatömbön és keskeny sziklapárkányon miközben több mint 400m-es mélységével tátong alattunk a hegy északi-nyugati fala. A gerincről leérve a 865-os számú ösvényen ereszkedtünk vissza a völgybe, majd egy műúthoz értünk, amely alkalmasnak tűnt a Niederalpl hágóhoz való visszanavigáláshoz. Bár a lábaink már nem igazán kívánták a felfele ívelő útvezetést és az utolsó kilóméteren egy sípálya meredek emelkedőjét, a hideg almafröccs csalogató gondolata mégiscsak megsegített bennünket és szerencsésen visszaértünk körtúránk kiindulópontjához.