Hohe Wand Superspur 170 m (7-); Schlüsselerlebnis 235 m (7-)

Mára is két utat terveztünk, ehhez reggel 8-kor el is indultunk a fal irányába, miközben a rádióból a Pál Utcai Fiúk muzsikáltak akusztikus felállásban.
 
Az első utat én választottam, ez volt a Superspur, melynek utolsó hosszát legutóbbi kirándulásunkkor már másztam. Gondoltam most majd úgy jönnek ki a kötélhosszak, hogy nekem kelljen másodba mászni az utolsót, amelyben az a bizonyos bevágás legutóbb próbára tett. Természetesen Attila úgy taktikázott, hogy „had gyakoroljam csak” ezt a fajta mászó technikát is. Most már jobban is ment, összeszedettebb is voltam, bár sikerült bele esni a nagy taktikázásba.

Ezután gyors ereszkedés következett, majd átvonulás a második út beszállójához. Ezt az utat Attila választotta. Schlüsselerlebnis, azaz kulcsfontosságú tapasztalat, vagy meghatározó élmény. Nekem az lett, mert a napi energia bevitelt kissé elszámoltam, mert a 400 méterre a reggeli rántotta és a magammal hozott egy darab banán kevésnek bizonyult.
Az út kulcshosszában, amit előre másztam, elfogyott az energiám, itt már ~270 függőleges méter volt a hátunk mögött. Ahogy fogyott az erőm, úgy lettem egyre dekoncentráltabb, majd teljesen szétesett a mozgásom, aminek a vége egy kellemetlen esés lett. A kötél a lábamra tekeredett és egy pillanattal később már fejjel lefelé, háttal a falnak lógtam. Innentől kezdve teljesen ledobta az agyam a láncot és Attilát kellett megkérnem, hogy fejezze be helyettem a hosszt, és mássza előre a többit is egyúttal.
Jó kis tapasztalat volt ez, az út maga fantasztikus, de a 7- kulcsrésze nem az a fajta pár mozdulatból álló 7-, hanem egy igazán a nehezebbek közé tartozó teljes hossz.
 
Ismét egy fantasztikus napot töltöttünk el a Hohe Wand függőleges világában, ahol ismét sikerült a határaimat megtapasztalni.

---