Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Kleiner Göller (1620m)

- hegyi túra -

Kleiner Göller (1620m)

2014-12-12_11.11_.08_.jpg
A túra útvonala 98%-ban egyezett a Katival és Lacival tavasszal teljesített Kleiner Göller (2014.04.06) futós megmozudlásunkkal. Alapvető különbséget a hó állaga és mennyisége jelentette. Ugyan a völgy és szintben az első párszáz méter is teljesen száraz volt, de már jóval a Göller Hütte alatt összefüggő hótakaró és havas környezet fogadott minket. Már-már karácsonyi hangulatba kerültünk az idilli téli erdőben és feljebb a Hütte alatti nyílt szakaszokon a szikrázó napsütésben hófuvással bírkóztunk. Feljebb a gerincen is erős szél, mély porhó (10-20cm) fogadott minket. Erik nem készült vízhatlan lábbelivel, így hamarosan kellemetlenül beázott a futócipője, majd szépen kezdett lefagyni a lába :) Derekasan bírta meg kell hagyni, de nem akartuk kínozni, megelégedtünk a Kleiner Göller tetején készített csúcsfotókkal is. Felfelé végig jó tempót mentünk, lefelé kisebb megszakításokkal pedig végig kocogtunk, így gyorsan leértünk a faluba. Klassz, jó hangulatú túra volt!

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Kleiner Göller (1620m)

Ezeket olvastad már?


Hohe Wand Zukunftsweiser 195 m (7+)

Egy hónapja nem jutottam ki sziklára, így már éppen ideje volt…

Schneeberg Breite Ries

Leventével hétvégén a Krummen Ries bal oldalán felszökő Zerge gerinc mászását terveztük.