A GoPro felvételeiből összepattintott kis videóból talán kiderül, hogy ismét egy jó hangulatú hétvégét töltöttünk az Osztrák Alpokban. Ezúttal Andrással és Áronnal a Hohe Tauern Nemzeti Park legdélebbi csücske, az Ankogel csoport felé kormányoztuk az expedíciós járgányt. Az Ankogel (3252m) kicsit magasabb és impozánsabb szomszédját, a Hohe Tauern királynőjeként is emlegetett, 3360m magas Hochalmspitze gránit csúcsát szemeltük ki magunknak.
Pénteken délután kissé megkésve indultunk (ezért a nagy toporgás a videó elején..) a Soprontól kb. 350km-re fekvő gyönyörűséges Maltatal felé. A völgy vízesésein már a lemenő nap sugarai csillogtak és mire a völgyön végigautózva elértük a Kölnbreinspeicher duzzasztógát parkolóját, este 8 körül járt az idő. Előnye is volt a kései érkezésnek, este nem kell fizetni az Malta feletti útszakaszért, spóroltunk 15 eur-t.
Némi pakolászás után nekirugaszkodtunk az
Osnabrücker Hüttébe vezető lankás, kb. 5km hosszú útnak. A sétaút körbevisz a Malta folyót tápláló hegyi patakok felduzzasztásából kialakított hatalmas víztározó körül, miközben fokozatosan tárulnak elénk a havas "spizték" és "kogelok". Szépen ránksötétedett és úton-útfélen veszedelmes (vér)tehenek és (vér)kecskék támadásait voltunk kénytelenek hárítani. Hüttébe érkezésünk után haladéktalanul jóféle csapoltsört rendeltünk a nagy ijedtségre. A kellemes nyári éjszakában elfogyasztott gázfőzős vacsora után utolsónak tértünk nyugovóra az egyébként nagyon barátságos házikóban. Egy igazán pocsék éjszaka (sokan voltunk a Lagerban) után nehezen ment az ébredés, viszonylag későn, fél 8 körül indultunk el a Hochalmspitze csúcsára.
A völgyben kanyargó patak-rendszert a háztól pár száz méterre eszkábált híd helyett (nem vettük észre) kersztül-kasul gázolva abszolváltuk, majd már a kijelölt ösvényt követve a völgy végében húzódó törmelék-gerincen kezdtük el leküzdeni a tetemes, 1300m-es szintkülönbséget. Füves, köves kaptatókon keresztül az útvonalat több helyen totonyiránt levágva hosszas kapaszkodás után értük el a Grosselend gleccser szélét. Sok helyen a gleccserről érkező patakokat kellett kereszteznünk. Mivel ezek már a legeltetésre alkalmas területek fölött vannak, remek lehetőséget nyújtanak friss gleccservíz vételére, nem érdemes tehát a hüttéből sokat cipelni magunkkal.
Megfelelő hosszúságú kötél híján mérsékelten szakszerűen felszerelkeztünk gleccserjáráshoz. Utunk szerencsére nyílt hasadékokat nem nagyon felvonultató, hóval gazdagon borított gleccsereken vezetett.
A Preimlscharte-n lévő biztosított sziklás felszökés helyett a tőle jobbra eső kuloáron felmászva (kb 100m) jutottunk át a Hochalm nevezetű gleccserre. A kuloár felső, törmelékes szakasza a laza gráittömbök miatt "izgalmasnak" bizonyult, de szerencsésen hárítottuk a konyhaasztal méretű kőtömb megindulását.
A kuloár megmászása után a Grosselend vonulat délkeleti oldalán haladtunk a Preimlspitz lábától többnyire lankásan, néhol kicsit meredekebben emelkedő hómezőkön, egészen a Hochalmspitze utolsó, sziklás szakaszának kezdetéig (kb. 3320m). A sziklás gerinc kitettsége miatt izgalmas, de technikailag könnyű (UIAA I-II) mászás zárta a csúcshódítást. A csúcskereszt és a gerinc felső szakasza meglehetősen szűk, de kiválóan alkalmas magashegyi napozásra és a környező Ankogel-, valamint a távolabbi Glockner csoportok és egyéb alpesi vonulatok szemrevételezésére.
Visszatérési útvonalunk azonos volt, kivéve az ominózus kuloárt.. inkább a biztonságos vasalt utat választottuk. A hüttéig még hosszadalmas ereszkedésben volt részünk, de jókedvünk és a jéghideg sörbe vetett hitünk egy pillanatra sem hagyott minket cserben.
Összességében a túra nyáron egy technikailag könnyű 3000-es mászásnak mondható, jellegében talán a Grossglockner normálútjához tudnám hasonlítani. Minden tekintetben jó felkészülés lehet a nehezebb és magasabb alpesi csúcsokra, hiszen a 3300 körüli tengerszint feletti magasság elvileg még éppen nem okoz hegyibetegség tüneteket, de a kitett szakaszok és a relative biztonságos gleccser jó gyakorlási lehetőséget nyújt.
Hamarosan GPS tracket is feltöltünk.
Ausztria
