Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Watzmann Überschreitung

- hegyi túra via ferrata -

Watzmann Überschreitung

w16.jpg

A várva várt napon Ádám Münchenből, én Sopronból indultam útnak vonattal, hogy "félúton" a salzburg-i pályaudvaron találkozzunk. A megbeszéltek szerint pontban 9-kor. Az időzítés tökéletes volt, éppen elértünk a következő berchtesgaden-i autóbuszt és izgatottan zötyögtünk át a Németország déli "csücskében" magasodó Watzmann (2713m) nevű hegy lábához.

A hétvégére jósolt változékony időjárás szerencsére tökéletesen igazodott a mentrendeünkhöz. Még a buszon ülve átvészeltünk egy záport és mire Ramsau b. Berchtesgaden Wimbachbrücke nevű parkolójába, túránk kiindulópontjához érkeztünk, már ismét élvezhettük a napsütést.

Első napra a parkoló (620m) és első éjszakai szállásunk a Watzmannhaus (1930m) közti meglepően nagy, 1300m-es szintkülönbség leküzdése volt csupán a cél. Nagyon picinek tűnt a hatalmas Watzman oldalán egy kiszögellésen álldigáló többszintes Hütte, de mi jókedvűen induultunk el felfelé, elszántak voltunk. Egyből meredek ösvényeken vezetett az út, rólunk pedig lenge öltözékünk ellenére is patakokban folyt a verejték, köszönhetően a nagy zsákok súlya és a fülledt, párás időjárásnak. Feljebb elkapott minket egy rövidke zápor is, de szerencsére a közeli fenyők koronája megmentett minket az elázástól. 
Az út első szakasza többnyire gyönyörű fenyveseken-, majd a ház alatti utolsó 2-300m szint már kopárabb, törpefenyős, jég formálta érdekes sziklaformációk között, igazi hegyi terepen vezetett keresztül. Elénk tárult a legendás Watzmann család összes csúcsa: A Kleiner Watzmann (Watzmannfrau) kisebb, de teljesen kopár, tiszteletet parancsoló tömbje, a Watzmann (2713m) felhőket nyaldosó hatalmas masszívuma és a köztük megbúvó Watzmann gyerekek "kis" sziklái.

"A legenda szerint egykor a kegyetlen Waze (:D) vagy Wazemann (neee.. :DD)  király uralkodott az országon. A feleségével és gyermekeivel együtt félelmet és borzalmat ébresztett az emberekben. Amikor egy parasztcsaládot lovával összetaposott, a parasztasszony elátkozta, hogy Isten kővé változtassa a királyt és családját. Ezután a föld megnyílt, tüzet köpött, a király és családja kővé változott. Egyes legendák szerint, a Königssee és az Obersee a királyi család összefolyt véréből keletkezett."

(forrás Wikipédia)

Most, hogy megismerhettük ezt a feltehetőleg unatkozó bajor parasztok által, két jódlizás közt kitalált aberrált, tanulság nélküli, bugyuta történetet, kanyarodjunk vissza a túrához, az sokkal izgibb volt: 

A Watzmannhaus-ba rövid pihenőket beiktatva kb. 3 óra alatt értünk fel, a kiírt menetidőnél egy órával hamarabb. Az időzítés tökéletes volt, az ajtón belépve ismét esni kezdett. Rengeteg időnk maradt még a napból, ezért semmit sem kapkodtunk el. Szép komótosan bejelentkeztünk a Hüttébe, elfoglaltuk a helyünket a Lagerben, behűtöttük a söröket a házhoz közeli hófoltban és nekiálltunk főzöcskézni. Utóbbi tevékenységünket beárnyékolták az ismét leszakadó zápor fellegei és a mélységes csalódást okozó száraz rizseshús konzerv. A délután további részében egy igen fontos stratégiai műveletet, a túlméretezett élelmiszerkészlet nehezebb fajsúlyú darabjainak elfogyasztását tűztük ki célul. Közben pihentünk, jóízűeket beszélgettünk és a másnapi gerinctúránk első csúcsát, a háztól majdnem teljes egészében látható Hocheck-et, illetve az oldalán felvezető kanyargós utat kémleltük. 

Estefelé behúzódtunk a hütte éttermébe, így néhány sör kellemes társaságában átvészeltük a hegyi (vér)kecskék kint zajló támadásait.. feltehetőleg a mérgemben szétszórt rizseshús miatt gyűltek a ház köré. :) Sajnos a kezdetben üres Lager szoba estére megtellt egy csomó büdös férfival és néhány ronda - de legalább nem horkoló - hegymászólánnyal. A kissé levegőtlen helyiségben nem volt könnyű pihenni. Hajnali 4-re állítottuk az ébresztőt, de a villámlás fénye és a kísérő heves mennydörgés a reggeli tompa érzékeimmel is jól felfoghatóan közölte: hajnali indulás storno, várunk. Végül fél 6 körül elvonultak a fellegek és nagyjából kitisztult az idő. Úgy tűnt mindenki más a hüttében 6-kor kezdődő reggeliztetést célozta meg aznapi kezdő programnak, mi viszont gyorsan hátunkra csaptuk az előző este összepakolt hátizsákot és egy könnyű batyús reggelizést követően neki is láttunk a Watzmann Grat meghódításának.

Kezdetben kanyargós hegyi ösvényen kaptattunk, majd teljesen sziklássá és egyre meredekebbé vált a hegyoldal (UIAA 1+ :D). A reggeli napsütés és a vonulászó felhők gyönyörű látványt varázsoltak körénk, öröm volt ilyen időben, "mennyország háttérrel" megmászni az első szakaszt. A Hocheck (2651m) csúcsán körül ültük az aranyszínű bádog-Jézussal díszített feszületet és szusszantunk egyet. Képzeletbeli tennivaló listánkon kipipáltuk az első csúcs melletti rublikát és nekiláttunk a beülők felvételének, hogy a gerincet végigjárva a Watzmann Mittelspitze (2713m) és a Watzmann Südspitze (2712m) melletti pipákat is begyűjtsük. 

A három csúcsot könnyű klettersteig (A-B) betétekkel tűzdelt, de sok helyen biztosítatlan, kitett gerinc köti össze. Keleti irányba a hírhedt Watzmann Ostwand 1800m-es mélysége, nyugati irányban a néha kissé lankásabb falú, de hasonóan mélyen fekvő Wimbach völgy terült el vakmerő talpaink alatt. A gerinc viszonylag sok ereszkedést és mászást rejt, így a néhány kilóméteres túra viszonlyag hosszú időt vesz igénybe és elsősorban olyanoknak ajánlott akik nem f*snak a magasságtól. Ádám először járt ilyen helyen, próbáltam egy számára is kényelmes tempót tartani, jó tempóban küzdöttük le az előttünk álló akadályokat. Magabiztosan akasztgatta a kletter kantárt és a rengeteg le- és felmászást is ügyesen megoldotta. A felhők miatt sajnos a balra eső Königsee panoráma látványa teljesen elmaradt. A vártnál jóval több hófolt kicsit megnehezítette a haladást. Én terepfutó cipőben voltam (pár héttel korábban a Kinizsi 100-on "ledarált") betegeskedő lábujjaim miatt, így sokszor kellett letérnem a kijelölt ösvényről és kissé veszélyesebb, biztosítatlan átkeléseket eszközölnöm. Ennek ellenére a mászókalauz féle szintidő szerint haladtunk, 1 óra alatt elértük a Mittelspitze, majd további 2 alatt a Südspitze csúcsát is. Mindhárom csúcsnál megfigyelhető volt, hogy a németek valamiért mindent precízen ráírnak a keresztre, pl. ki, mikor és kinek az emlékére állította, csak a lényeg marad le: mi a csúcs neve és hány méter magas.. Érthetetlen. Persze azért mi pontosan tudtuk hol járunk és az utolsó csúcsnál már nagy volt az öröm, hogy teljesítettük a német szóval Watzmann Überschreitung-ot, magyarra fordítva Watzmann "áthágást" :D Írtunk a csúcskönyvbe is, amiből kiderült, hogy az egyébként népszerű csúcson két napja nem járt már senki. Aznap is csak mi. Az egyetlen páros aki a házból utánunk indult, a Hocheck-ről visszafordult. Érthető, őszintén szólva nekünk is inkább csak szerencsénk volt az idővel mint sem biztosra mentünk. Kínos lett volna ha a gerincen kap el minket egy a reggelihez hasonló villámlással kísért zivatar. Erre egyébként az utolsó csúcs után nem kellett sokat várnunk. Egy kezdeti sziklás kuloár, majd egy hosszú hómező, egy törmelékes lejtő és egy újabb meredek sziklás szakasz után kb. még 1 órára a völgytől ért utol minket a szemközti hegyekről érkező heves zivatar. Kaptunk a nyakunkba rendesen, épp olyan szakaszon, ahol semmilyen menedék nem volt. A hatalmas felhős völgyben menydörgések közepette, ázott kisegerekként iszkoltunk lefelé, azon gondolkodva, hogy a túrabot vajon mennyire jó villámhárító egy kietlen köves lejtőn és a péntek 13-i dátum vajon tényleg balszerencsét okoz-e.. 
Az utolsó ereszkedés bizonyos "Lantz Von Tannenbaum" útépítő mester munkáját dícsérte, ugyanis valamilyen megfontolásból a meredek, vízmosásos szakaszt törpefenyők ágaira rögzített láncokkal biztosította.. szépen, igényesen, ahogy kell. Szidtuk is rendesen, miközben seggest csúsztunk a hordalékos dagonyában. 

A széles völgy homokos, kavicsos de már száraz medrében pár percet szárítkoztunk az előbújó napsugarakban. Innen lentről is festői volt a táj, minden irányból hatalmas, közel 2000m-es csipkés gerincek, körös körül szép fenyvesek. Ámulva-bámulva sétáltunk le a kiszállástól kb. 20 percre lévő Wimbachhüttéig, aznap esti szállásunkig. Az utat háztól házig pihenőkkel együtt 9 óra alatt tettük meg, nagyjából terv szerint. Ismét korán érkeztünk a házba és a korábbi szokásunkhoz híven a nap további részét evéssel, sétával, beszélgetéssel és a kocaturisták kiröhögésével töltöttük. Mikor az előző napi hütéből ismerős arcok meghallották, hogy mi "áthágtunk" a Watzmann-on és nem körbe jöttünk ahogy ők, egy csapásra mi lettünk a "sztárok" a hütte kantinjában. Az anyák közelebb vonták gyermekeinket, az apák pedig irigykedve összesúgtak, "Nézd, ott ülnek, ők azok! A bátrak! Ők megcsinálták! Igazi turisták! Mitöbb, ezek hegymászók!" Mondtam is Ádámnak, hogy a terem dísze, a kitömött róka alá kellett volna ülnünk, úgy még impozánsabb lett volna a jelenlétünk.. :D

Az éjszaka jobban tellt mint az előző, csak kétszer ébredtem fel, egyszer a hiperaktív hülyegyerek miatt, aki - számoltam - 13 alkalommal verte be a fejét az alacsony plafonba. Másodszor pedig a nem túl távoli ágyon fekvő kúrista khmm.. elnézést, turistalány nyögdécselései miatt, akit épp egy vagy több túrázó társa is magáévá tett. Gondolkodtam, hogy milyen mókás lenne a fejlámpát szúró fényre állítva felkiáltani, hogy Hände Hoch! De aztán inkább visszaaludtam és magamban konstatáltam, hogy bizony vannak ilyenek is, akik szeretik ha horkoló idegenek közt büdös emberek gyömöszölik őket. Érdekes.. 

Reggel ismét elsőnek indultunk, immár a parkoló felé. Egy kis reggelivel megszakítva, kb. két óra alatt értük el a két nappal korábbi kiindulópontot. Menetrend szerint pár perc múlva megérkezett a 9 órás busz, amivel megkezdtük a túra "kultúr" körutazását. Berchtesgadenen keresztül átbuszoztunk a Königsee-ig, ahol a Csavargás az Alpokban c. könyv Kisember nevű főhősének kalandjaira emlékezve megkávéztunk, majd rövid sétát tettünk a tó északi csücskéig. Nagyon szép, festői hely, nem hiába szeretett itt a Sötét Nagyúr (Tudjukki) is.. 

Salzburgba érve roppant mód megéheztünk, rövid keresgélés után egy folyóparti panorámás helyen étkeztünk. Na nem vendéglőben, hanem a kis "nyári konyhánkat" felállítva pikk-pakk finom Chilli con Carne mixet rottyantottunk konzervből a kis gázfőzőn. Lenéző pillantásokat kaptunk csak a járokelőktől, de mi élveztük a helyzetet és tudtuk, hogy igazából éhesek ezek a labancok, azért ilyen durcásak.. Nem maradhatott el a kultúrális program sem, sört és wc-t keresve bejártuk a teljes történelmi városrészt, Mozart házát kétszer is láttuk! :)  Egy kényelmes szökőkút tövében, jól megérdemelt jéghideg sörünk elfogyasztásával koronáztuk a túrát. Aztán kicsit félreértettem Ádámot, így már másfél órával a vonat indulása előtt az állomáson voltunk, ahová úgy jotuttunk el, hogy hátizsákos és kofferes embereket követtünk lopakodva. Két lány szatírnak nézett minket emiatt, de mondtuk, hogy nem is, csak.. izé, bánhóf suldigung.. Még rengeteg időnk volt, nem volt mit tenni, ittunk még egy sört, ezt már az állomás környékén összegyűlt elit gyűrűjében, akik nagy lelkesedéssel hallgatták az irodalmi némettel előadott hegyi kalandjainkat. Mivel már ők sem beszéltek sokkal érthetőbben mint mi, ez a közös pont egy csapásra örök barátokká tett minket Kisöreggel és bandájával. 

Nehéz volt a búcsú tőlük, Salzburgtól, a hegyektől és persze egymástól is. Sajnáltuk, hogy vége ennek a tökéletesen sikerült hétvégének. Mindketten nagyon élveztük az átélt kalandokat, izgalmas és vicces helyzeteket.. nem is tudnám jobban lezárni ezt a hosszúra nyúlt beszámolót, mint szó szerint idézett, salzburgi fiataloknak szóló üzenetünkkel, amit két hostess unszolására németül írtunk fel egy táblára: "WATZMAAN* What's man? Mehr Klettern! *:Whatzmann." :D


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Watzmann Überschreitung

Ezeket olvastad már?


Roter Ofen

A kedvezőtlen időjárás előrejelzés ellenére négyen nekivágtunk egy kis Mödling környéki portyázásnak.

Zillertal Trekking

Late-night-check-in a Berliner Hüttében, elmaradt Zsigmondyspitze mászás, de sok kaptatás és kacagás. Ilyen volt a…