Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Peilstein

- sziklamászás -

Peilstein

2014_04_06_Peilstein_Teufelsbadstubenwand,_Uhuwinkel_006.jpg

Ismét vasárnap, ismét mászás. A terv az volt, hogy olyan helyre menjünk, ahol nagyon széles az utak nehézségének skálája.

Hova is mehettünk volna, mint a jó öreg Peilstein hosszan húzódó sziklatömbjeihez. Péter állampolgári kötelességeinek eleget téve összeszedte a csapatot és el is indultunk Baden irányába.

Megérkezésünkkor meglepődve tapasztaltuk, hogy a parkoló jóval szellősebb, mint szokott lenni egy vasárnapi délelőttön. Hamar magunkra kaptuk zsákjainkat, és elindultunk az erdőn át, hogy megközelítsük a Teufelsbadstubenwand és Uhuwinkel nevű szektorokat.

Gyönyörű élénkzöldben pompázott már az erdő, az őszi lehullott sárgás-barna levélzettel kontrasztban. Feljebb érve kezdett fújni a szél, ami napközben csak egyre erősödött, de szerencsére nem felejtettem el szélálló kabátot eltenni, így különösebb kellemetlenséget nem okozott, csak egymást hallottuk rosszabbul a kötél két végén.

Zsuzsi ügyesen vette ismét az elől mászás és a szikla adta nehézségeket, töretlen kitartással küzdött, ahol kellett. Többször türelmesen biztosította Petit, aki egy gyönyörű 35 m körüli repedésekkel és kéménymászással tarkított utat oldott meg a tetején kissé áthajló résszel.

Attilával a „bemelegítő” mászás után (ami valószínűleg átcsapott a 7-es nehézség fölé, ugyanis a nittsorok nagyon sűrűn helyezkednek el egymás mellett) többnyire a komfortos, szép vonal vezetésű és élvezetes 6-os fokozatból szemezgettünk. Közben az eső is eleredt többször, ezt egy darabig még tudta kezelni a kőzet, mert el-el szívta a nedvességet anélkül, hogy különösebben csúszóssá vált volna a lépés bárhol is.

Biztosítás közben többször is a fejünk fölött egyhelyben, a széllökéseken vitorlázó varjak ragadták magukkal tekintetünket, akiknek fészke az egyik stand környékén lehetett, mert közeledve mindig izgatottan kezdtek körözni a csúcs felett.

Végül teljesen eleredt a tavaszi zápor az utolsó mászások közben, ami csomagolásra és haza indulásra kényszerített minket, de a napot így is elég jól ki tudtuk használni, különösen hasznos tapasztalatokat szerezve a nedves kőzeten való mozgással kapcsolatosan.


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Peilstein

Ezeket olvastad már?


Hölzlstein

A hétköznapok forgatagából a héten nehezen tudtunk időt szakítani az edzéseken kívüli mászásokra.

Hohe Wand Schlüsselerlebnis 7- 235m

Ezúttal Petivel és a Sopronba látogató Pállal vágtunk neki a Hohe Wand sziklafalának. Célunk a…