Stuhleck túrasível (1783m)

Évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy a téli túrák kevésbé élvezetes mellékhatásait (taposás, lassú haladás) valahogy kiküszöböljem.. hótalpat végül sohasem vettem, de a magashegyi túráinkon látott túrasízők mozgása és a túrasízéssel járó határtalan szabadság gondolata teljesen magával ragadott.

Volt azonban egy bökkenő: sítudásom igencsak hiányos, egy gyermekkori sítáboron kívül csak az utóbbi két év pályán szerzett, de igen halvány tapasztalatait tudom felmutatni. Arra hamar rájöttem, hogy a pályán síelés nem az én sportom, a napi bérlet ára (40+ eur) nem az én pénztárcámhoz szabott.. így az idei síelésre szánt pénzt inkább elköltöttem egy használt túrasí szettre azzal a céllal, hogy az egyesület hozzám hasonló célokat dédelgető tagjaival hosszú túrákat tegyünk, illetve, hogy a környező pályák környékén egy-egy túra után, biztonságos körülmények között gyakorolhassam a lesiklás fortélyait.

Szerencsére az időjárás idén már november végén megszánt minket minket 50 centi hóval, így a tél első napjára (dec.1) Stuhlecken egy kis ágyús rásegítéssel már majdnem az összes felvonó működött. A webkamerán látott havas képek láttán Editet és Eriket sem kellett sokáig győzködnöm, hogy jöjjenek ki velem snowboardozni egy kicsit. Ők sem akartak még felvonózni, így bevállalták a csúcsra vezető gyalogos túrát, ami végül a nem túl mély, de jól összeállt hónak köszönhetően nem is volt olyan megterhelő számukra, mint ahogy számították.. Ők board-al a hátukon, én pedig túrasível a lábamon indultunk neki 3/4 11 körül a parkolóból (kb.900m) a Stuhleck csúcskereszthez (1783m). 

A sítúra útvonal sok helyen az épített pálya szélén vezet, másutt viszont gyönyörű havas fenyveseket keresztez. A táv felénél nagyot pihentünk, ebédeltünk és megszárítkoztunk egy hüttében, így végül délután fél 3 körül érkeztünk a csúcskereszthez. Fényképezkedést és a Günther házban egy kis melegedést követően a nap lemenő fényeinél készültünk fel a lejtmenetre.

Edit és Erik felcsatolták a boardokat, én pedig lesikló módba állítottam a bakancsot és a léceket. A sok kutyagolást csupán egy 20 perces csúszás koronázta a már jól ismert lejtőkön, de egyáltalán nem voltunk elégedetlenek, hisz az egész napos jókedv, a ragyogó napsütés és az egészséges fáradtság érzése kárpótolt minket. 

A túra célja részemről a túrasí felszerelés kipróbálása, a mozgás elsajátítása volt. Előző este néhány youtube videóból és a menet közben másoktól ellesett technikákból sikerült összeraknom a fókával felfelé haladás optimális mozgását, ami kezdetben nehezen ment, de a csúcs felé közeledve egyre könnyebbé és élvezetesebbé tette a meredek szakaszok leküzdését. Hatalmas könnyebbség, hogy csak egész kicsit sülyedek el a mélyebb hóban is és a lábfejemet nem kell felemelni, csak dönteni és csúsztatni.. A meredekség függvényében a kötés szöge állítható, így egészen meredek szakaszokon is ugyan azt a mozgást végzem mint vízszintben. A mozdulatsor talán a lépcsőzéshez hasonlítható leginkább. Összességében sokkal kevésbé éreztem fárasztónak, mint egy gyalogos hegymenetet, viszonylag könnyen sikerült felvennem egy állandó ritmust, ami nagyon sokat segít a hosszú emelkedőkön. Már alig várom a jövő hétvégét!