Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

K2 Pozsony

- falmászás -

K2 Pozsony

2013_12_08_Pozsony_K2_006.JPG
Attila két héttel ezelőtti felvetését követően meglátogattuk a pozsonyi K2, nemrégiben megnyílt mászó termet.
 
Zoltán sebtében összeszedte a csapatot, és már száguldottunk is Pozsony felé a Fertő-part mentén. A terem nagyon jól megközelíthető és egyszerű volt megtalálni is. 11 óra körül már az öltözőben tömködtük a mászáshoz nem szükséges holmikat a szekrényeinkbe, aztán bele is vetettük magunkat az új terep felfedezésébe. Az utak alatt mindenütt mókás grafikákkal illusztrált táblákon próbáltuk kibogozni a nehézségeket, melyeket még lehetne pontosítani az idők során. A fogások nagyon kellemes tapintásúak voltak és formagazdagságban sem volt hiány, az utak számát azonban egy kicsit keveselltük, ami betudható a terem méretének és az előző napi verseny miatt ”letakarított” falszakaszoknak is. Ezeket napközben már elkezdték pótolni, így legközelebb is találhatunk újdonságokat.
 
A terem nem volt túlfűtve, mászáshoz nagyon kellemes volt a hőmérséklet, biztosításhoz azonban elkelt némi hosszú ujjú. Este 7 óra körül fejeztük be a mászást és kezdtük meg a készülődést a haza induláshoz. Mindenki egész nap folyamatosan mászott, mindannyian megtaláltuk a magunknak való kihívásokat, összességében egy jó kis napot töltöttünk el a K2-ben. Legközelebb a Vertigo nevű termet látogatjuk meg, szintén Pozsonyban.

Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

K2 Pozsony

Ezeket olvastad már?


Höllental Vordere Stadlwand dry tooling

Vasárnap Leventével a szezon első drytooling túrájára indultunk. Kezdésnek a Vordere Stadlwand egy könnyű, 160…

Stuhleck túrasível (1783m)

Edit és Erik felcsatolták a boardokat én pedig lesikló módba állítottam a bakancsot és a…