Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Schneeberg - Waxriegel

- hegyi túra speed hiking -

Schneeberg - Waxriegel

IMG_0552.jpg

Ismét Schneeberg-délelőttöt tartottunk, ezúttal egy kicsit növelve a tempót.. Szeretnénk a futást a hegyen való mozgásba, túrázásba-hegymászásba is átültetni "speed hiking" és remélhetőleg majd igazi "trail running" formában is. Áronnal és Lacival ez alkalommal azt próbáltuk ki, hogy milyen az amikor erőltetett menetben mászunk fel a Schneeberg-re, itt-ott kocogva, a meredekebb hegyi ösvényeken lefelé pedig futva közlekedünk.

A Puchberg felőli Salamander Schneebergbahn nyomvonala melletti murvás utat választottuk, ami lankásan emelkedik a Hoher Hengst "púpján" felfelé, egyenletesen elosztva a Puchberg (610m) és a Schneeberg keleti gerinc (1500m) közötti szintkülönbséget. Puchbergbe negyed nyolc előtt pár perccel érkeztünk, 8:20-kor gyors tempóban kezdtük meg túránkat a fogaskerekű nyomvonala mellett kanyargó murvás úton túrabotokkal gyorsítva lépteinket. Jó tempóban (a kiírt menetidő kb. fele alatt) értük el a Hochstation Baumgartnert, ahol pár korty víz és egy-egy energiaszelet elfogyasztása után kissé talán eltúlozva a tempót, egy futó nyomában haladtunk felfelé az elkeskenyedő köves ösvényen. Már a köztes állomásnál is 40-50 km/h körüli szél volt, ami feljebb emelkedve csak erősödött. A Bahnhof Hochscneeberg magasságában magunkra is kapnunk szélálló öltözetünket. A rossz idő és Áron fejfájása miatt végül úgy határoztunk, hogy a Waxriegel csúccsal (1880m) is megelégszünk és nem futunk át a Fischer hütte irányába, így kimaradt a Klosterwappen főcsúcs (+200m szint, 3km táv lett volna). Jó tempóban 10:20 körül értük el a Waxriegel keresztet, ahol a reggel óta a csúcs környékén "ragadt" felhőben, metsző szélben készült pár csúcsfotó. Futva egy kisebb kört tettünk a Damböck Haus irányába, majd a Schneebergbahn-al érkező turisták között szlalomozva megindultunk visszafelé. Nagyon jó tempót jöttünk lefelé, kb. 20 perc alatt újra a Hochstation Baumgartner megállónál voltunk. Nekem egy kicsit felkavarodott a gyomrom a kövek és turisták közti ugra-bugrától, ezért amig az előző esti menü (gulyás - oroszkrém torta - sör - szőlő - gulyás - ebben a sorrendben! :D) emésztése vissza nem tért az eredeti kerékvágásba, csak gyors sétát tudtam jönni, ezzel hátráltatva a többieket. Kb. 20 perc egészségügyi sétát követően a maradék távot kocogva, kellemes tempóban tettük meg, 12.05-kor érve a puchbergi parkolónkba. Mozgás idő: 3 óra 13 perc, állás 32 perc, teljes szintemelkedés 1260m, távolság 18.5km a GPS adatok szerint.

Hazafelé a kocsiban számolgattuk, hogy ideális körülmények között kb. 25-30 percet minden megerőltetés nélkül hozhattunk volna még a szintidőnkön, de elsőre ezzel is bőven elégedettek voltunk. Lesz még ilyen, mert jó.. csak másképp :)


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Schneeberg - Waxriegel

Ezeket olvastad már?


Hirschwände

A sziklák egész nap csendesek voltak, sporttársakkal, kirándulókkal nem találkoztunk, a falakon és alattuk erős…

Flatz

Bécstől már távol esik Flatz am Ternitz falucska, így szombati napra is megfelelő választás lehet,…