Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hohe Wand, Zukunftsweiser 7+

- sziklamászás -

Hohe Wand, Zukunftsweiser 7+

Résztvevők: Attila, Aszúbarát 

Egyetlen kérdés volt csak az úttal kapcsolatban, milyen ruhában másszunk? Az idő felhős volt, de szélcsendes. Mire a beszállóhoz értünk, már ragyogott a nap, igaz az utunk már árnyékban maradt.

Délutáni programnak választott 6 kötélhosszas utunk beszállóját viszonylag könnyen megtaláltuk, mely a Hohe Wand-on /Sonnenuhrwand/ található Skywalk-tól néhány méterre, nyugatra ér véget. Rövid bámészkodás és falrajz nézegetés után be is szálltunk az útba. Gondoltam kezdje csak Attila a mászást, mivel nem titkolt szándékom volt, hogy a 7+-os kötélhossz előmászása rá essen.

Az első kötélhosszban nem kellett nitteket keresni, mivel egy darab sem volt, elég törős kőzeten, igaz 3+-ért. A második kötélhossztól kezdve minden megváltozott, a kőzet tökéletes, nittből annyi volt, hogy a köztesek szinte egymásra lógtak J. Egy dologra kellett figyelni, nehogy belemenjünk egy másik útba, melyek jobbról, ballról futottak mellettünk. A sokszor rejtett fogásokat keresgélni kellett, ami technikássá, jó mozgásúvá tette az utat. Nagyon finom a vonalvezetés. Az ötödik kötélhossz második méterénél sikerült felcsapnom a kapásjelzőt. Lecsúszott a lábam egy lépésről. Egyedül a kulcshelynél van egy nagy nyúlás, sajnos nekem meghaladta a fesztávomat. Attila tett be nekem egy hevedert, amit tudtam lépni, így A0-ba sikerült megoldani a problémát.

Már mászás közben azt beszéltük, ezt az utat még másszuk, esetleg kombinálva a szomszéd utakkal, mivel többször közös a stand. Nagyon jó délután volt, az idő is kitartott, igaz biztosítani nem volt meleg. Az autóhoz gyalog mentünk vissza, nem akartuk ereszkedéssel tölteni az időt. 30 perc alatt kényelmesen lent voltunk. 

Aszúbarát

 


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria


Ezeket olvastad már?


Peilstein Luckete Wand

Bécs közeli mászóhelyet választottuk, bízva a hétköznapok nyugalmában.

Arnstein

Aszuval egy csendes, nem zsúfolt, de komoly feladatokat ígérő mászóhelyet kerestünk.