Grossglockner (Normal Weg)

Két hete Tibi barátom felvetette, mi lenne, ha megmásznánk a Gross Glocknert? Nagyon fellelkesítette a Gross Bösenstein-i túránk, Charlei barátunk is sikeresen megjárta a Glockner csúcsát, talán nekünk is sikerül. Tibi annyira felszívta magát, hogy csak az időjárás rosszra fordulásában látta az esetleges sikertelenség lehetőségét. Megvallom őszintén, meglepett a felvetés, nem éreztem magam felkészülve, idén összesen 2 túránk volt, de természetesen igent mondtam. A két hét alatt sokat gondolkodtam, számolgattam, és arra jutottam, hogy sikerülni fog, így meg is nyugodtam. Az „A” terv szerint Charlei-ék útvonalát követve fel a csúcsra, szállás a Salmhütte-ben /2638m/, másnap le a parkolóba, „B” terv, alvás az Erzherzog-Johann-Hütte-ben /3451m/ és utána irány az autó.
Elérkezett a nap, este keltünk útra, mivel mindketten dolgoztunk délutánig. Kerek 500km-t kellett letudnunk a Kals-tól Kelet-Északkeletre lévő Lucknerhaus /1918m/ melletti parkolóig. Éjjel 1 órára értünk oda, bevetettük magunkat a luxus bivakunkba, azaz a kombi hátuljába és gyorsan sokat aludtunk 4 óráig.
Hajnali 4.20h-kor el is indultunk. Vaksötét volt kellemes hőmérséklettel. Nyugodt tempóban, alig 40 perc alatt elértük a Lucknerhütte-t /2241m/. Nem sokkal utána keletnek fordultunk egy útjelző táblánál, mely jelezte az Erzherzog-Johann-Hütte-t. Egy kanyargós ösvényen, közeledtünk a Mürztaler Steig irányába, majd ráléptünk a Ködnitz gleccserre. Itt már felkelt a nap, így a fotózás miatt lelassultunk, de így is tartottuk nagyjából a szintidőt. Sokat nem kellett a jégen haladnunk, kb. 3000m-en beszálltunk a steig-be. A szikla nagyon törős, palás. Gyönyörű formák, de életveszélyesek. Alig, hogy elkezdtünk mászni, furcsán kezdtem magam érezni, néha megszédültem, nem éreztem jól magam. Gondoltam, majd a hütténél pihenünk. 10.30h-ra fel is értünk a 3451m-en lévő menedékházhoz. Szusszantunk, kicsit ettünk, majd indultunk. Ez a kis pihenő úgy sikerült 1 ½ órára, észre sem vettük. Beöltöztünk, hágóvas, beülő, jégcsákány, 18m kötél. Irány a csúcs. Egy meredek hólejtőn értük el a Klein Glockner sziklafalát. Itt letettük a vasakat és már mászva indultunk tovább. A szédülésem nem akart engedni, sőt már a fejem is fájt és hányingerem is volt, de nem éreztem veszélyesnek, mindent kimérten, megfontoltan csináltam. A lépésem nem volt bizonytalan, így folytattam a csúcstámadást. A tempónk nem volt gyorsnak mondható, de nem siettünk sehova. Néhány napja esett a hó, sok helyen csúszóssá téve a sziklát. A Kl. Glockner /3776m/ csúcsáról, ami egy nagy sziklatömb, a lemászást már nem éreztem biztonságosnak, így bekötöttem magam, Tibi biztosított. Átkeltem „egy” nyergen, melyre a lemászás drótkötéllel biztosított, majd kezdtem felmászni a következő tömbre, aminek a tetején láttam a keresztet, megkérdeztem, hogy mikor jön a scharte? Tibi mondta, hogy ez a nyereg volt az. Kicsit csalódottá tett, mivel a Gr. Glockner megmászása erről híres. Hát nem tudom! Igaz, akkor nem is hiányzott az állapotomhoz keményebb helyzet. Nagyon örültem a csúcskeresztnek. Újabb magassági rekord számunkra. 3798m. Nagy szerencsénkre, mikor felértünk néhány perc múlva a fent lévő 4-5ember elindult lefelé, így ½ órát sikerült eltöltenünk, mindössze ketten, Ausztria és fél Európa legmagasabb pontján! Fergeteges érzés. Jó néhány éve álmodozunk róla és most sikerült. Nem kívántam, de magamba erőltettem egy csúcscsokit és némi vizet.
½ 3h körül elindultunk lefelé. Akkor már elég bizonytalan voltam, így egészen a hólejtő tetejéig Tibi biztosított lefelé, én meg őt, igaz így sem lett volna jó beleesnie, mivel ereszkedés lévén, mondhatni előmászóként jött lefelé. Mire elértük a hágóvasakat, már teljesen készen voltam. Irgalmatlanul elfáradtam. Szerintem fent aludtam volna, ha Tibi nem segít. Lefele menetben még azon gondolkodtam, lemegyünk a Salmhütte-ig, de szerencsére a „B” terv lépett életbe. Öt óra magasságában elértünk a 3451m-en lévő szállásunkig.
Elfoglaltuk a lágerben lévő matracunk, kicsit szusszantunk, majd vacsoráztunk. Ez erőt adott. Gondoltam, most már megmaradok. Akkor már jó hangulatban néztük a naplementét. Nyugovóra tértünk egy helyiségben 20 vadidegen emberrel. Ami meglepett, hogy mindenki teljesen kulturáltan viselkedett éjjel, volt, aki reggel is. Egy német srác volt csak, akinek a zsákjában csak és kizárólag zörgős nylonzacskó volt. Mi is felkeltünk, reggeliztem, majd napkeltét fotóztunk nagy lelkesen.
Összepakoltunk és 7h-kor elindultunk lefelé. Érdekes módon a fáradtságnak nyoma sem volt. Egy darabig a steigen mentünk lefelé, majd rátértünk a Ködnitz gleccserre. Megcéloztuk a Lucknerhütte-t, Lucknerhaus-t és az autót, melyet el is értünk délre. Átöltöztünk és legurultunk Kals-ba. Megnéztük a temetőben a Glockner áldozatainak emlékhelyét. Jó, hogy nem a mászás előtt tettük ezt. 100-120 ember volt réztáblákon felsorolva. Kicsit elgondolkodtunk.
Nyakunkba vettük az utat és szerencsére kora estére hazaértünk, így el tudtunk még menni egy remek Tankcsapda koncertre. ☺
Kemény és csodálatos 2 napot töltöttünk Ausztria egyik leggyönyörűbb hegyén. Tibi, ez úton is köszönöm, hogy mellettem voltál!

Aszúbarát