Téli Mászótábor a Magas-Tátrában

Valamikor 2005 környékén hallottam először az Erőss Zsolt féle téli mászótáborokról. Akkoriban került a kezembe a Zsolt életéről és többek közt a saját Everest-mászásáról szóló könyv is, ami nagyon nagy hatással volt rám. Ezért idén decemberben, mikor véglegessé vállt, hogy benevezünk az iKaland féle Erőss Zsolttal fémjelzett Tátrai téli oktatásra, nagy volt már az izgalom.. Aztán jött a szomorú hír, hogy Zsoltot súlyos balaeset érte szilveszterkor pont ott, a Magas-Tátrbában. Egy pillanatig megfordult a fejünkben, hogy akkor hagyjuk az egészet, nem megyünk idén.. utólag már tudjuk, hogy nagyon nagy butaság lett volna kihagyni! Ráadásul kiderült, hogy az egyik legtapasztaltabb, nyolcezreseket is megjárt magyar mászó, Cinó (Vörös László) fogja az idei tanfolyamot lebonyolítani, így már nem volt kérdéses a részvétel.

Január elején Ferivel felmentünk Pestre mindenféle ügyeket intézni és beugrottunk az iKalandhoz is egy kis megbeszélésre. Kiderültek a részletek, elintéztük a jelentkezést és nem volt más hátra, vártuk az indulás napját. Zolival, egyik túratársunkkal összeszerveztük az utazást, így Óvártól  Ó-tátrafüredig kényelmesen, autóval utazhattunk. Utoljára kb. 10 éve jártam ott, szüleimmel "másztunk" fel a Tarpataki tóhoz. Akkoriban még zöld fenyvesek uralták a tájat, most a falu körüli terület tele van kidőlt fenyvesekkel, melyet a 2004-ben pusztító szélvész hagyott maga mögött. Hál'Isten feljebb elég nagy területen épen maradtak a fenyvesek, de az első benyomás sokkoló volt számomra.

A parkolóban kiosztásra kerültek a Pieps-ek és egy-két plusz felszerelés, majd több mint 30m kimerítő gyaloglás után leültünk a felvonó padjaira és vártuk az indulást.. Kicsit beszélgettünk, érezhetően mindenki tele volt várakozással, senki nem tudta mire számíthat a következő öt napban. A felvonóval csak egy rövidebb szakaszt tettünk meg, majd a felső állomásnál némi tétovázás után nekivágtunk a 2000m-en lévő Téry házhoz vezető 3-3,5 órás útnak. Az út jó hangulatban tellt, ismerkedtünk egymással és túravezetőnkkel. Felfelé menet több helyen jeges volt az ösvény, ezért egyre oldottabbá vállt a hangulat, hisz mint tudjuk, legszebb öröm a kár öröm..
A völgyben kanyargó utunk végén a Tófal igazi csemege volt az öt napos cuccal hátunkon, de valahogy az egész felmenet nem tűnt számomra hosszúnak és különösebben el sem fáradtam. Ebben valószínűleg a várakozás izgalma és a borongós időjárás is kivette a részét, néha szemerkélt a hó és felhők borították a környező csúcsokat.

A Téry háztól lenézve a felhők feletti gyönyörű panoráma fogadott minket. A ház nagyon jó felszereltségű, egész évben nyitva van, fűtenek, van áram és a kaja -nagy meglepetésünkre - kifogástalan volt. Egy hatágyas szobában, három szintes emeleteságyakon kaptunk helyet és a kipakolás után egyből az emeleti étkezőbe siettünk. Itt néhány sör társaságában előbb megismerkedtünk, kicsit sztorizott mindenki a korábbi mászásairól, majd szépen lassan meg is kezdődött az oktatás. Előkerült egy csomókról szóló kis füzetecske, több pruszikkötél és karabínerek. Mindenki tanult valami újat már aznap este is és az egész hétre igaz, hogy az esti beszélgetésekkor Cinó szájából rengeteg információ hangzott el, néha kimondottan oktató jelleggel, néha pedig egyszerűen csak a saját óriási tapasztalatából osztott meg velünk egy-egy morzsát valamilyen csattanós, vagy éppen elborzasztó sztori formájában.

Másnap kisebb hóvihar volt, de fél9-kor mi már rendíthetetlenül ástuk a hóprofilt, vizsgáltuk a lejtőket és délutánra már tudtuk hogyan működnek a lavinakészülékek (Pieps), szondák, hogyan kell megkeresni egy hó alatt rekedt embert. Később kisebb túrát is tettünk az egyik hegyoldalban. A lavinamentést egyébként nem győztük elégszer gyakorolni, egyrészt mert négy különböző készülékkel próbáltuk ki magunkat, másrészt pedig mert a megtalálandó jeladókat egyre furfangosabban rejtettük el.

A napok folyamán egyre oldottabb lett a hangulat, melyben nagy szerepe volt Iza (Izabella) előrelátásának, ugyanis csomagoláskor nagyon helyesen érzett rá, hogy ennyi férfi közé nem jöhet egy üveg skót whiskey nélkül.. A házban hétköznap egy-két mászópár/sielő volt csak, így magunknak érezhettük a helyet, gyorsan belaktuk a kis szobácskánkat is.

Felsorolni is nehéz mindent ami a többi napon történt, gyakorlatilag végigvettük a teljes MAHOE Téli Alapfokú Tanfolyan anyagát. Sokat gyakoroltuk a különböző kicsúszásokat, hágóvassal és anélkül, különböző testhelyzetekből kellett megállnunk a kialakított tesztpályán, majd pár nappal később többé-kevésbé éles helyzetekben is.
Kipróbáltuk a jégmászást, melyhez a háztól nem messze egy jegyes hegyoldalon jégcsavarokkal kialakított felsőbiztosítású helyet varázsolt nekünk Cinó.
Megtanultuk a jégcsavarok használatát, a téli körülmények közti kötélbiztosítási módszereket és  rengeteg apró fortélyt, amit egy jégcsákánnyal és hágóvassal művelni lehet. Szinte minden nap volt lavinamentés gyakorlás, így a tanfolyam végére megéreztük, hogy a lavina nem tréfa dolog, sokszor meg kell gondolnunk, hová merészkedünk, hiszen még szakszerű és azonnal megkezdett mentés mellett is igen csekélyek a túlélési esélyek. A tanfolyam végére sikerült nagyon rövid idő alatt több méteres mélységből (hehehe) előásni a készülékeket, de az utolsó nap átélt "élve eltemetés" tudatosította mindenkiben, hogy szerencsés esetben a kb. 15 perces időtartam, amit lavina alatt kibírnánk, még 50 centi hó alatt is jóval kevesebb, főleg ha nem bírunk parancsolni ösztöneinknek.

Az eltemetés mellett egy másik esemény is mély nyomot hagyott szerintem mindenkiben.. egy igazi lavina látványa. Egy kisebb deszkalavinát sikerült véletlenül elindítanunk egy meredek hegyoldalban. Feltehetőleg nem lett volna halálos senki számára sem, ha esetleg nem csak a tőlünk balra lévő terület csúszik le, de soha nem felejtjük el az érzést, mikor hirtelen 10 centit mozdul alattunk a lejtő és "rohanunk" a végigrepedt hótábla fölé a derékig érő hóban. Napokkal később is mesélgettük egymásnak a történetet, pedig mindenki ott volt, átélte az egészet, mégis újra és újra előjött a téma.  

Mi tanultunk még? Kötéllel való közlekedés havon, jéghasadékból való mentés szimulálása, wechte mászás, különbőző sérült leviteli módszerek, apróbb fortélyok, egyéb jégeszközök megismerése és persze hóbarlang építés! Páronként egy-egy barlang kiásása volt a feladat, ami kb 2,5-3 óráig tartott. A végére mindenki kényelmes, tágas otthont varázsolt magának a hegyoldalban, de végül valahogy senki nem akart kinn aludni, így utolsó nap is a Téry ház meleg vacsoráját és a sörözős, sztorizós programot választottuk.
Bátran mondhatom, hogy nagyon klassz kis csapat jött össze erre az öt napra, új barátságok szövődtek és már úgy tűnik nyáron újra találkozunk Ausztriában és Svájcban.

Utolsó nap reggel Ferivel és Zolival mi korábban indultunk el, mert Zolinak Németországba kellett még aznap utaznia, így reggel fél 9-kor már az utolsó szakaszon lévő felonó ajtaján dörömböltünk. A parkolóőrrel való alkudozás után "három félárút fizet ötöt kap" konstrukció kialkudása után már robogtunk is Pozsony felé, tele élményekkel és kincset érő tapasztalatokkal.

Köszönjük Cinónak és az iKaland csapatának!
Az iKaland oldalán látható néhány kép rólunk és a kipróbált dolgokról: iKaland - Téli mászótábor
Az illuszrtációhoz saját és Iza fotóit használtuk, amit külön köszönünk Neki és magunkak is. És extra köszönet jár Izának a browniért és whiskeyért is. :)