Időpont:

Helyszín:

Beszámoló:

Résztvevők:

Hochschwab túra

- hegyi túra -

Hochschwab túra

hochschwab_2009_10_186.jpg

Globális felmelegedés. Ez a helyzet. Nagyon sok cikket, riportot és filmet lehet már látni az emberiség környezetkárosító hatásairól. Mint hegymászót, természetbarátot és felelősségtudatos embert, lelki békével tölt el, amikor csodás hegyeink és tájaink tisztaságát vélem felfedezni Európa szerte. Ezen felül viszont sokszor elfeledkeznek a folyamatosan eltűnő gleccserekről, a hóhatár eltűnéséről, és hegyeink kizsákmányolásáról. Évekkel ezelőtt lehetetlenség volt november végén hasonló hegységekben ilyen könnyen túrázni, mivel a hó mellkasig szokott érni. Ez az utóbbi időben átalakulóban van, ezért volt alkalmunk még egy utolsó mászást megejteni 2009 év végén.

Szokásos reggel. Hajnali 4. Peti előtt állunk, várjuk, hogy jöjjön. Telefon. Semmi. Telefon mégegyszer.
-Álmos hang: Hálóóóó?
-Válasz: Jó reggelt itt az adóhatóság. Kifele az ágyból.
-Reakció: Uh a k… életbe, elaludtam.

Peti villámgyorsan elintézte reggeli teendőit, hála isten gyors működésű szervezete van, ezért csak 20 percet csúszunk, de nem baj, Kálmán már megszokta, hogy dekkolni kell a benzinkúton és ránk várnia. Addig ő a kis benzinkutas csajjal úgyis elvan.

Az út kb. 140 km Soprontól, az úti cél Seewiesen. Csodás osztrák kis hegyi faluk, kanyargó utak, bárcsak lenne itt egy kis faházikóm.
Sötét, hideg, esős hajnali érkezés, sok kedvem nincs kiszállni a kényelmes autóból. Szintkülönbség 1400 méter.
Benyomunk pár szendvicset, energia csoki, összekészülünk és indulás.
Deja vu érzés fog el, hisz Petivel itt már jártunk. Dachsteinről hazafele tettünk egy kis kitérőt anno, de sötétedés miatt nem tudtunk csúcsra jutni. Nem baj, most meglesz.
Megyünk megyünk kómás fejjel, az idő kezd tisztulni, a nap is hamarosan kibújik a hegyes gerinc mögül. Fantasztikus látvány. Ez két világ határa. Még nem döntöttem el melyikhez tartozunk.

Kicsit erőltetett menetben, nagyon hamar elérjük a Voistaler hüttét, (1654 m) ahol fél óra pihenő, kaja, kortyolgatás. Kedvünk töretlen, várjuk az előttünk lévő utat, bár a hófoltok egyre gyakoribbak, nagyobbak és mélyebbek.

15 perc továbbmenetel után rájövünk, hogy kamásli és másik nadrág is kelleni fog, mert mégiscsak van itt hó. Átszerveződés után indul a menet, sunyi felfele kaptató.

Meg is érkezünk az út aljáig, ami felfele vezet. Végre.
Örömünk azonban nem sokáig tart, ugyanis a hó teljesen elfedett minden nyomot, ha egyáltalán volt, hisz teljesen szűz területnek tűnt. A hibát valószínű akkor követtük el, amikor zergék nyomait követtük. Amikor legutoljára tükörbe néztem akkor nem voltam zerge, így egy elég meredek szakaszon kellett felküzdeni magunkat, ami hát nem kis kihívás volt nekünk se, hát még Juhász Ati barátunknak, akit ezzel a mélyvízbe dobtunk, de nagyon jól megoldotta a feladatot. 2 féle lehetőség volt, egy lassú felfele harcos menet, vagy egy gyors pattogós lefele, de azt senki nem akarta. Ráadásul miközben a sziklákba, hóba, gyökerekbe, fűszálakba és zerge ürülékbe kapaszkodok, jön egy sms. Kivenni nem volt esélyem miközben ott csüngök a sziklák között, de így legalább zenére küzdhettük magunkat felfele.
Kálmán elképesztő módon kúszott felfele, mögötte Peti, én anyázva harmadikként, majd valahol a mélységben Attila „azt a jó büdös mindenit” felkiáltása folyamatosan. Ez nem a látványnak és az élvezetnek szólt úgy gondolom.

Sikeres mászás után megpillantjuk az utat, amire hamar rá is térünk, és onnan már csak 2,5 óra emelkedés következett. A Schiestelhaust (2154 m) el is érjük nagyjából ennyi idő alatt, ahonnan még kb. 1 óra a csúcs. Nagy szél, sok sok mínusz fok. A lábaink fáradtak, enerváltak vagyunk, de a cél, a csúcsérzés hajt minket. Fel is jutunk, ahol Peti fel is mászik a keresztre. Erre osztrák hegymászó barátaink legyintenek, hogy ekkora marhát. A lényeg, hogy a fotón jól mutat.
Sört nem bontunk, csokit viszont igen. A fagyos szélben körbenézelődünk, örülünk a sikernek, majd elindulunk lefele. A rendes normális úton.
Nem tudom miért, de én ezt a részét utálom a legjobban. Nem a tudat miatt, hogy lefele egy szenvedés lesz, és a hátam közepére nem kívánom a 25 km-es táv második felét. Egész egyszerűen szeretek a csúcson lenni. Átlátni a körülöttem lévő zord világot, ahova tartozunk. Most már tudom, melyik a mi világunk.

Az Everest tetején is valószínű hasonló érzés foghatja el az embert, remélem ezt is sikerül megtapasztalnom majd egyszer, de ott valószínű az oxigén drága percdíja miatt az ember igyekszik azért vissza. Na meg a -50 fok is erős motiváció.

Az utolsó kiló métereket már sötétben tesszük meg, de Petzl fejlámpáink nagyon jól működnek. Az úton hazafele egyedül a sofőr nem alszik el, szerencsére.

Petivel úgy döntöttünk, hogy jövőre ide több túrát is fogunk szervezni, kiváló terep kezdők és haladók számára egyaránt.

Na meg egy zergét egyszer úgyis el akarok fogni.

Feri


Ha tetszett a beszámoló, oszd meg másokkal is!

Térkép

Galéria

Hochschwab túra

Ezeket olvastad már?


Idényzáró(nak szánt) Rax mászás

Év végéhez közeledve az egyesület pár tagja úgy döntött, hogy búcsúmászással köszön el a 2009-es…

London Castle Climbing

A kastély egész területén mászhattunk, boulderozhattunk, márha a tömegnyomortól volt épp szabad helyünk