Hohe Wand / Überholspuren 7+

Attilával délben elhatároztuk, hogy a bizonytalan időjárás ellenére kimegyünk a Hohe Wand-hoz, hátha szerencsénk lesz. Az időjárás jelentések esőt mutattak, de mire kiértünk a nap is kisütött. Attila szerint ma leszek sziklamászó. Gondoltam már éppen itt az ideje.

Úton a beszálló felé, az utolsó métereken találkoztunk egy lefele tartó idősebb férfival aki a kötélen kívül egy 80cm-es feszítővasat is cipelt magával. Elképzelni sem tudtuk mi járatban volt.

Beöltöztünk és nekivágtunk az útnak. Nekem ez az út a határaimat feszegette, hol alulról, hol felülről ezért ma Attila volt az előmászó. Néhány méter után már panaszkodott, hogy nagyon poros, földes az út, ráadásul ez a steig legnehezebb része, 7+. Az első 2 kötélhosszt egyben teljesítettük. Mikor Attila felért a standhoz, már látta, hogy miért földes az út és mit keresett az öreg a feszítővassal a kezében a sziklák közelében. Az utat tisztította meg a mozgó kövektől és a földtől, aminek az lett az eredménye, hogy az alatta levő szakasz rettentő csúszós lett. Féltem, az egész út ilyen lesz, de szerencsére a következő kötélhosszok már élvezetes mászásra adtak lehetőséget. A Topo szerinti harmadik szakaszt nagyon élveztem, helyenként küzdelmes, de teljesíthető kötélhossz volt. Az ezt követő résznek első méterei után Attilából furcsa hangok törtek elő. Ujjongott, mint egy gyermek. Nagyon tetszett neki ez a szakasz, elmondása szerint, már-már nagyfalas elemekkel. Hamarosan nekem is lehetőségem nyílt élvezni ezt a falrészt. Kezdett hűvös lenni, igyekeznünk kell. Itt találtuk meg a mászók könyvét, így meg is tettük első No Limit Climbing Team-es bejegyzésünk. Most következett a stand után egy egyáltalán nem élvezhető 7+ -os ösvény J, majd egy 7- -os torony. Itt támadtak nehézségeim, mivel hol balra, hol jobbra kellet tartani a kötélhez képest. Elég volt megtalálni a fogásokat és lépéseket, de végül egy beleeséssel és egy „húzzál be ….” belepihenésssel sikerült teljesíteni.

A kiszálló standnál összekötöttük köteleinket, mivel egy 50m-est vittünk fel pluszba, hogy az ereszkedés gyorsabb legyen, Achtung seil felkiáltással a mélybe vetettük a kötelet és megkeztük az ereszkedést. Mikor mindketten leértünk a következő standig, elkezdtük lehúzni az egyik kötélszárat. Ment is vagy 10 métert és akkor jött a gond. ELAKADT. Visszafelé szerencsére ment, de nem mentünk ezzel semmire. Attila száját elhagyta a „Most k… nagy bajban vagyunk Aszú. Még este tízkor is itt leszünk.” Egyszer azt mondta, addig ne izguljak semmin, míg nem szól. Nem tudtam eldönteni, most ez már a figyelmeztetés, vagy sem. Igazság szerint nem kezdem el az izgulást, mivel vele voltam, teljes biztonságban éreztem magam. Azt egy kicsit bántam, hogy nem hoztam fejlámpát és még egy pulcsit. Most leszek sziklamászó? Ez hosszú éjszaka lesz! Kezdtük számba venni a lehetőségeink. Felettünk egy nagyon komoly áthajlás, fogások nélkül, no és persze biztosítás nélkül! Először gondoltuk a kötélen való felpruszikolás jó megoldás, igaz küzdelmes, de mivel negyven méterre volt a stand, a kötél kegyetlenül nyúlott, minden energiát elnyelt. Volt vagy 10 méter kötelünk, amivel kezdhettünk valamit. Attilát ezzel tudtam biztosítani, hogy kitérjen jobbra az áthajlás mellé. Meghúzta oldalra a kötelet, így kezdte el lehúzni. SIKERÜLT! A csomó nem akadt el, szépen lefutott a kötél. Innen még volt 2 kötélhossz ereszkedés és végre elértük a talajt. Mint kiderül, az ismerőseink között pontosan így járt az egyik páros ezen az ereszkedési helyen!

Kocsiba szálltunk fél nyolckor és irány haza.

Nagyon élveztem a mai délutánt, mindennel együtt. Számomra komoly utat másztunk és örömmel tölt el a teljesítése.

Aszú